Mikor nem számít, milyen nap,

hogy dolgozol, vagy szabad vagy,

miközben a dolgok úgy kavarognak,

az érzés kiutat kutat,

könnyek folynak, csendes magány,

lelkedben a sötét halál, 

a könnyek, mint a vízfolyam,

sodor, messze visz onnan,

újabb napok, újabb órák ..

Folynak össze, nincsenek strófák.

Csak sorok hangba veszve,

énedet, e hangban keresve,

a hangtól elidegenedve,

távolodva magadtól: Ki vagy te?

Ember többé nem közelít,

lelkednek - érzést nincs honnan meríts.

Az éjszaka reggelbe fordul,

minden nap is érzést koldul,

a napok lassan lépnek, telnek,

lelked üres, remeg sejted,

és megremeg oly szeretetlen,

fájó-keserédes szeretetben.

A hang elhagy, messze elszáll,

keserédes, többé nem vár,

válasz nincs, csak üresen fáj,

maradj távol, hideg a táj,

eső hullik, belül kiált, 

hangtalan, a Néma kihányt.

Mi van, mi nincs, ne nézz hiányt!