Huszonéves. Tervezgeti az öngyilkosságot. Asszem, csak én vagyok mellette. Ha épp rosszul van, hozzám fordul. Mert én vagyok az, aki szimplán kíséri az úton, akármi lesz a vége. Csak vele vagyok. Több éve tervezi, eddig mindig megúszta, de most tartok attól, hogy rossz vége lesz. Most tényleg, eljön majd a vége, és én vele leszek az utolsó 10-5-3 percig is. Én már nem akarom visszafordítani. Nem pofázom neki a mindenféle szart, hogy még fiatal és mennyi év van előtte, hogy menjen a természetbe, meg jógázzon, meg írjon (én is rendszeresen ettől kattantam meg még jobban, vége, vége, mindenkivel) , mert van amikor már minden felesleges, amikor már nincs remény, és a PTSD-s flash-ek magukba szippantanak. Lehet, csak online ismerem illetve néha telefonáltunk, eléggé hosszan, több éve más nincs, csak a híd, a villamos, a metró, a vonat. Tudjátok mit? Ő is borderline, én is, én csupán MELLETTE VAGYOK, MELLETTE VAGYOK ADDIG AMEDDIG, AMEDDIG, A VÉGÉIG. NEM CÉLOM, MAGYARÁZGATNI, HOGY AZ ÉLET ÍGY MEG ÚGY MEGÉRI, MERT EZ EGY FOS, MERT EZ NEM ÉRI MEG. Főleg mikor a saját anyánk tesz tönkre, a saját anyánk egy nárcisztikus állat - ahogy én hívtam, mégse hülye picsáztam le de tudjátok mit? Nem akadok ki, bár lenne bennem is a düh olyan bátor mint benne. Miközben az ember némán ordít és sír és szétvagdossa magát, hogy enyhüljön a fájdalom. Nem tudom, mi lesz a vége, de nagyon félek, hogy ez most komoly, hogy nála tényleg VÉGE lesz, mert senki nem veszi komolyan, de a borderline-osok nagy része sikeresen befejezetten öngyilkos lesz. VAN MIKOR NINCS MIT, MEGÉRTENI, OTT LENNI VELE, HA ROSSZUL VAN, ILLETVE EGÉSZEN ADDIG....BÁRMI IS TÖRTÉNIK, BÁRHOGY IS. Pár éve már ismerem, igaz csak online, de tudom, hogy ez most komoly, célom segíteni neki amíg itt van, mellette maradni, de nem célom visszarángatni az életbe..... mert megértem, hogy már nem akar, hogy elfáradt, hogy az idegrendszere feladta és belefáradt az élet fájdalmaiba. Én is sokszor érzem így: fáradt vagyok élni. Egyedül a kutya és a pszichológus és az orvos tart benne egy körforgás-szerű mindennapi mozgásban, mert már a munka se. Jó ideje az se, semmi értelme, azért a minimális kis pénzért, ami egy egyedül élő embernek semmire se elég.
Az éjjel, nagyon éjjel, hajnalban épp megcsörren a telefonon a cset. Vajon ki? Az olvasás, a sorok közben ránézek, hát ő, egy PTSD-flash-rohamban. Vele voltam. Hajnalig. Guggol és remeg , mint egy kisgyerek, betakargatnám egy plédemmel. Annyira érzem ezt a kisgyereket. Meg kéne valahogy nyugtatni, ha már az anyja egy anyának nem való shit nárcisztikus állat - mondom én a sajátomra is, de az övé kicsapja az érző ember biztosítékát. Azt mondja már a takarót is leveti magáról, sehogy se jó, akárhogy is mindenhogy bánthatják és bántja magát, sejtem hogyan ..... Magunkban miért olyan nehéz meglelni azt a nyugtalan sérült kisgyereket, akit másban oly szívesen megnyugtatnánk? Nem tudtam, de annyira-annyira éreztem őt.
Mondtam, kéne egy két nyugtató. Hát ő függő, el van tőle tiltva, DE : én akkor is felrúgnék minden szabályt és most adnék neki két xanaxot hogy túlélje az éjszakát, hogy az idegrendszere megnyugodjon és elpihenjen végre. Nem tudom, a test fárad e el ilyenkor vagy az elme, vagy maga a lélek.
Mellette vagyok, közben a Tari Annamária végére értem. Fél 3. Megérzem magamban is a kisgyereket. Fogom a tőled kapott plédet, magamra terítem.... fejemig elbújok alatta és keservesen sírni kezdek. Hajnal van. Mellettem megint nincs senki. Csak sírok eszeveszetten a szeparációs szorongásban mert ez a takaró - visszakötött hozzád - ahhoz a tavalyi karácsonyhoz, aminek a varázsa, épp csak december 24-éig tartott, talán 25-ig tartott. Mára tudom, hogy KISZÁMÍTHATATLAN VAGY, ÉPP UGYANOLYAN VAGY, MINT AZ ANYÁM. EGYSZER VELEM VAGY, AZT MONDOD SZERETSZ ÉS VÉGLETEKIG TÁMOGATSZ, MAJD A KÖVETKEZŐ X HÓNAPBAN ELFAJULTAK KÖZTÜNK A DOLGOK. SOHA TÖBBÉ NEM HASZNÁLTAM A PLÉDET, AMIT TŐLED KAPTAM. MAJD VÉGÜL ODÁIG FAJULT, HOGY NEM BÍRSZ TÖBBÉ ELVISELNI. EBBE MÁR BELEFÁRADTÁL VAGY NEM IS TUDOM, KITÖRÖLTEM AZ ÖSSZES LEVELED, AZ ÖSSZES SMSED, A TELEFONSZÁMOD, A NEVED MINDENT TÖRÖLTEM, AMI TE VAGY VAGY VOLTÁL. MA MÁR EGY HAZUGSÁG EZ AZ EGÉSZ. EGYKOR TÁMOGATTÁL, TÖBBSZÖR KIMONDTAD HOGY SZERETSZ - DE ÉN EGY IDŐ UTÁN MÁR NEM HITTEM NEKED - MERT HA SZERETSZ, AKKOR VAN KAPCSOLAT, AKKOR TÖRŐDSZ VELEM, AKKOR NEM HAGYSZ MAGAMRA A SZARBAN, FELFODOD, LEGALÁBB PRÓBÁLOD AZ ÉN SHIT VILÁGOM MEGÉRTENI, DE AZTÁN A DIRRDURR VERBÁLIS BÁNTÁSOK KÖZÖTT. VAJON GONDOLSZ RÁM NÉHA?
HAJNALI 3-KOR A KARÁCSONYI PLÉDEDBE BURKOLÓZTAM ÉS KESERVESEN SÍRTAM ÉS KÖZBEN FELFOGTAM, MÁR SOSE LESZEL AZ ÉLETEM RÉSZE. MAJD KÖTŐDÖK A TAKARÓDHOZ, A HORGOLMÁNYODHOZ, VAGY A KARÁCSONYI TÁNYÉRHOZ.
A TÁRGY MARAD. AZ EMBER MÁR SEHOL SINCS. A KISGYEREK KESERVESEN SÍR. EGÉSZ ÉLETEDBEN SZEPARÁCIÓVAL SZORONGANI, MERT A CSALÁD SOSE VOLT, SE ANYÁD, SE APÁD, SE ŐSZINTE SZAVAK, CSAK A BÁNTALMAZÁS, A FÁJDALOM ÉS A MAGADRA HAGYOTTSÁG. AZ ÉLETED EGY ÓRIÁSI HAZUGSÁG. KESERVES. FÁJDALOM. MINDEN ÉJJEL MAGADRA MARADSZ A HIÁNYAIDDAL.
FÁJ, ÉLNI. LASSAN HAJNALI 3 ÉS BELEZOKOGOK A TŐLED KAPOTT PLÉDBE. ENNYI MARADT BELŐLED.
