A világra köd borult, Misztikum kísértette a Szomorút.   A fák kopárak, szerte a földön viharverte ágak, mindenhol sár és távolba nyúló félhomály. A hidegben bolyongva meglátlak téged, átlibbensz rajtam, már mögöttem állsz, érzem szellemléted. Így szólok hozzád : - Egyszer még te is ezt az…

Megránduló test, ijesztően pattan, álmot keres, a világ némán nyom el, már nem szeretsz, az ujjad is megremeg, érzéstelen sodródsz tovább, tested lebeg, magad pedig egy sötét erdőben leled. Az idő ködös és hideg, szél fúj, a levél szárazon zizeg és már nem hiszed, hogy az emberi szó…

Boldog, hazug, távoli, a cimke: Munkanélküli. A mindent is övező sötét szégyen, pillantásod lesütöd, mi benned,  ne is éljen, hiszen már régen halott, körülötted mindenhol figyelő, ítélő, kibeszélő emberalakok. Hiszen, senki se hülye, ez már jó ideje a lelked sötét ügye. Elég a sok fájdalom…