Ismét eljött a vasárnap. Az utolsó az első munkanap előtt. Egész éjjeli hajnali síró szorongó szenvedés és röpke 2 óra alvás után újra munka, a fej zizeg, a lélek szorong, a test feszül. Annyi mindent mondanál, de nem mondhatod, annyi mindent tennél, de nem teheted .... talán kéne érezned is de már…

Tán meg is haltál, nincs tovább, belül nem élek, a szavak elhalványodtak, többet nem érzek, fáj, hogy valahol távol, mégis létezel, de hogy miért nem, miért nem megy, már nem kérdezem, és vágyom emléked, szomorú könnyek folynak, dől minden, leég, hamuvá leszünk, alatta a romoknak, kezem…