ÖNÉRTÉKELÉS AKCIÓBAN: 100% LEÁRAZÁS VEGYÉK-VIGYÉK. AZ AKCIÓ KI TUDJA, MEDDIG ÉL, MINDEN NAP REGGEL 7 ÓRÁTÓL - ESTE 7 ÓRÁIG NAPRÓL NAPRA - MÍNUSZ ESTI ÖNTUDATLAN TV ÉS ALVÁSIDŐ. Ennél többet és jobbat nem kaphat sehol! Térjen be hozzánk és a belső összeomlás máris az Öné, adagja 1 / nap .

Minden áldott nap úgy kelsz fel, hogy ismét egy értelmetlen, küzdelmes, meg nem élt napnak nézel elébe. Reggel még nem tudod, hány hibádért leszel lebaszva, hány helyzetmegoldásodba fognak verbálisan beleszólni, átvenni a szót, miközben mindenki azt pofázza és érzékelteti, hogy bizonytalan a kommunikációd. Mégis hogyan várják el, hogy biztosabb legyen, ha újra és újra át kell venni tőled a szót? Mikor ott ül melletted egy határozott valaki, ő a tuti tuti de valóban mindent is megold, tudja és ismeri a helyzeteket, mit és hogyan kell. A pszichológus direkt így kérdez: .... és megmondta..? Vannak erre a helyzetre panelmondatai? Amit lehetne udvariasan és megfelelően mondani? Nem hiszem, hogy maga konfrontálódna. Nem, nem is, talán soha nem konfrontálódtam az ilyen helyzetekben. Ha te adsz át szitut és kérsz segítséget, az oké, de amúgy nem kéne beleszólni a szavaidba mert még félénkebb leszel. Ha nincs ott, beszélgetsz, felszabadultabban, ha ott van, meg se mersz mukkanni, mert uralja a beszélgetést. Próbálod kétségbeesetten felvenni a szemkontaktust, mikor lenne mondandód de nem tudod félbeszakítani, észre se vesz, magyaráz tovább. Amikor végre meg tudsz szólalni, akkor meg annyira néz és figyel, hogy na most fogod elcseszni. Nyugodtabb, normálisabb légkörben nem stresszel az ember a szavain, de amikor folyamatosan tüzel az agya és a figyelme, mikor kire, mikor mi, mikor mivel veszik ki a szót a szájából és mikor mit ront el, úgy elég nehéz.

EGY UTOLSÓ GÁZ VAGY MEGINT. NEM TUDSZ KOMMUNIKÁLNI. TE VAGY GÁZ? NEM LEHET, HOGY A LÉGKÖR MIATT, AMI KÖRBEVESZ, ATTÓL NEHÉZ? NEHÉZ MAGABIZTOSNAK LENNI, ÍGY TÉNYLEG NEHÉZ.

Aztán újabb nap kezdődik, naná újabb hibák, tuti te vétettél, mert persze visszaellenőrizhető. A pszichológus szerint túlreagálod a legkisebb negatívumot is, hibát vagy tettet, ami bánt és amit szégyellsz és alig mered mondani, megosztani és fülig szorongva, összetöpörödve mondod meg. Hm, szar világ ez. Még szarabb, mikor a nagy szociális helyzetben egyetlen egy büdös 2 szót szólsz mire egy barátságtalan odamordulás és MÁRIS BOCSÁNATOT KÉRSZ. ÉRTED? BOCSÁNATOT KÉRSZ MERT MONDTÁL KÉT SZÓT? SZERINTED EZ NORMÁLIS? BOCSÁNAT, MEG SE SZÓLALOK, OTT SE VAGYOK TÖBBÉ - GONDOLOD, SZINTE KIMONDOD HALKAN. BÁR EDDIG SE NAGYON VOLTÁL OTT, MIVEL TOTÁL LEVEGŐNEK NÉZ, NEM SZÓL HOZZÁD, CSAK LÉTEZTEK EGYMÁS MELLETT. HA MÉGIS SZÓLNI KELL , TUTIRA ODAMORDULÁS, LESZÚRÁS, MEGINT EGY HIBA, MEGINT VALAMIT SZARUL CSINÁLTÁL. MEGINT. MEGINT. MEGINT. EZ MEGY NAPRÓL NAPRA. NAPRÓL NAPRA 100%-OS AKCIÓBAN ÁRUSÍTOD AZ ÖNÉRTÉKELÉSED.

Ezek után pedig, minden áldott este úgy fekszel le, hogy ez a nap is teljesen hiábavaló volt. Nem lettél okosabb, nem lettél jobb, nem lettél stabilabb - habár egyre instabilabb napról napra - tudva persze, hogy ez egy alap itt - az érzelmi instabilitás. Félsz mondani, hogy szabadságra mész, mivel az neked nem jár, nem lazíthatsz, folyamatosan monitorozol mindenkit magad körül. Ki hogy viselkedik, ki mit mond, te mit mondasz, mit hogy kezelsz, mikor nyomják el a lényedet és veszik át a szavaidat, mikor sejted, hogy na ezt most rosszul csináltad. Aztán lassan odáig jutsz, hogy nincsenek erősségeid, nincsenek értékeid, lassan már jellemed sincs, éned elveszett a világ sötét forgatagában. Süt a Nap, tavasz, lágy szél ér bőrödhöz és már azt se érzed. Mintha a szél valahonnan kívülről jönne, átfut rajtad, épp csak egy pillanatra hozzádér majd továbbfut és te pedig mész tovább, folyamatosan hajtod a napot, nem állsz meg. Az emberek körülötted beszélgetnek, néha hallgatod, csak hallgatod, miközben azt se tudod, te ki vagy mert magadat már nem észleled. Tested megszűnik létezni. Érzed az emberek szagát, a bácsi, aki nagyapád és apád szagára emlékeztet, a nő, akinek a parfümje valahonnan ismerős - tán az anyád? - kamasz fiúk mindenféle összemosódó illatai, hangok és a félelem. Reggel máris úgy kezdeni - hogy az egyszervolt régen kapott parfümből magadra pár fújás. Sok-sok éves parfüm, ami itt rohadt a polcodon éveken át. MEX, hol hallottad ezt mindig? Az anyádnál. Nem véletlen nem nyitottad ki, ki se vetted a dobozból, rá se néztél hosszú éveken át, már porosodott. Végre kibontottad, a parfüm nem romlik, így minden reggel az anyád illatával indulsz el. Most már nem zavaró, az illatot nem kötöd sehova, magadra fújod, mintha a sajátod lenne. Mintha a lelked legmélyét még mindig ő uralná -  egy csak a lényeg, nem én vagyok ő, idegen, idegen, elhagy - írja Szabó T. Anna Elhagy című versében - de már nem zavaró semmi. Egy csak a lényeg, nem én vagyok ő. Idegen. Elhagy.

Kell valami, bármi is. Hasson az érzékekre, húzzon le a valóságba. Reggel azt se tudod, ki vagy, hol vagy, kimászol az ágyból, mosod a fogad, a mentol és a szemcsék már túl megszokottak, az ecseteket levered mert kb mozgáskoordináció 0 majd ahogy az ecseteket kutatod a földön, kezdődik az átkozódás. Tompán öltözöl, lenn rohanás a kutyával, a hűvös idő valamennyire életre kelt és káromkodsz - ja már kora reggel - hogy milyen .... síp ... hideg van, eddig elég volt egy pulcsi, most kabát kéne, csessze meg az április. Hurrá, indul egy újabb értelmetlen nap és újra a 100%-os ÖNÉRTÉKELÉSI AKCIÓ.

Már tudod, mire számíts. Ez megy minden áldott nap. Szótlanság, egymás kerülgetése, csendes feszültség - és már ebédet se lehet enni, mert minden áldott délután és este összegörcsöl a hasad, bármilyenfajta meleg kajától, pedig hát a bélflóra probiotikum meg minden van már de mégis - és majd, majd ha jön valaki, akkor majd ahhoz lehet szólni és fog is szocializálni, de te kirekesztett vagy.

Miközben az mindenki legnagyobb problémája, hogy nem tudsz szocializálni??? Ilyen környezetben? Nem tudsz kommunikálni. Szóval még csak ajánlást se kaphatsz. Hova ajánlanának?  Dolgozz home office. Mégis mit? Keress mást. Így? Hogy minden áldott nap mínuszba csúszik az értékérzés? Azt kérded lassan, hogy ennyi negatívum mellett : mégis miben lehetek jó??? Semmiben? Mert lassan így néz ki, minden áldott nap. Tanítani nem tudsz. A fordításhoz, külön fordító iskola kéne, ami nem olcsó. Szóval? Van két papír, már nem is nevezed diplomának és messze nem érzel semmiféle büszkeséget. Azért mert teljesítetted? Pánikrohamok között? Amiket senki nem vett figyelembe? A pénz mindenáron, pénz és tanulás tanulás tanulás, mert te tudsz tanulni --- ez volt a második körben az indító -----  halmozd a papírokat, hogy lassan 40 évesen azt se tudd, hogy ki vagy, miben vagy jó - hogy külön munkafüzetben kell dolgoznod az erősségeiden, egyáltalán kitalálni a sűrűből és megismerni eddig ismeretlen szavakat - hogy mégis mi a jó büdös ..... síp... kezdj a világban a két papíroddal, amik végül semmire se lettek jók.

Végül is Te megcsináltad, légy kurva büszke erre, ünnepeld magad ha már mindenki tesz rád magasról.

Minden teljesen természetes. Az is, hogy mentális gondjaid vannak és terápiára járkálsz, időnként egy nap két irányba, orvoshoz és pszichológushoz. Mégis nehezen mondod, hogy szabadságra mennél. Mert az neked nem jár és mert szégyelled az életed.

ÖNÉRTÉKELÉS 100%-OS AKCIÓBAN! VEGYÉK-VIGYÉK!! 

Lelkem sötét felhők árnyékolják be,

és nincs velem már senki se,

fáj a Távol és fáj a Közel,

fáj a lelkem, mely szégyentől tüzel,

és bár megállíthatnám az időt és lenne vége,

majd felnézek a sötétfelhős, viharos égre,

elveszett lényem minden készsége és képessége.

Hogy folytassa? Nincs már reménye.

A szégyen tüze izzik benne

és retteg, mi lenne ha ismét a hazugságok 

örvénye remegne.

Végül? Kiutat hol keresne?

Hiszen kínos a családnak élethelyzete.

Csalódást okozott,

pedig végig kitartóan próbálkozott, 

mégis elbukott.

Nincs már mit szeret, se motiváció, se vágya, 

döntése sose volt: így most vajon mit csinálna?

Sötét a lelke, sötét a szobája,

még nagyobb elkeseredése és magánya, 

mindig is azt szerette volna, hogy lássa:

HOGY NEM ÉLT HIÁBA! 

Lefeküdni, kelni, oly felesleges,

reggelből újra hajnal, miért is keresselek,

mert nincs kölcsönösség és válasz,

rossz ember vagyok nyugodtan ignorálhatsz.

Hiába szeretnélek magam mellett tudni,

az éjszaka árnyai nem hagynak aludni.

Fáj a Távol és félő a Közel,

szorongok majd bűntudat csilingel.

Mit mondanék? Tuti, kamuzva hazudnék,

mert Szégyent tojik a Nyúl,

miközben a hajnal nappalba fordul.

Figyelsz, ahogy rosszat teszek,

körülöttem ítélkező tekintetek,

megijedtem, magam lepleztem,

lépteid újra és újra visszafordultak,

s összerezzentem.

Oly sokszor mondtad : Süllyedj el!

Azt is mondtad, szégyellsz,

összetöpörödve lépkedtem melletted, és tudtam,

a világ újra többé fel nem éleszt.

Halott lelkem felett fekete a felhő

és már akkor tudtam - a Szégyen velem felnő.

Igen, teltek hosszú évek és én bújkáltam,

a Szégyentől nem leltem menedéket.

A munkanélküliség és a sok hazudozás,

mert a te lányodról aztán ne csámcsogjon a világ.

Aztán jött a pszichiáter és újabb hazudozás,

meg ne tudják, hogy a lányod ronccsá vált.

Mert fontos a külsőség, mit mutatsz

de idővel belefáradsz és legalább terápián

adod tisztán minden zavarral együtt azt, aki vagy.

És ki tud róla, ki tud róla, ki tud róla, hogy a kórház-

visszhangzik - Mindenki bazdmeg, remegő rohanás, 

aztán a sok drámai sírás,

hogy jajjj a büszkeség,

de én már szavad se hiszem, Elég! 

Mindig csak a kurva nagy SZÍNJÁTÉK!

Azóta is érzem, mekkora nagy tabu vagyok,

családi kollektív szégyen,

az emberek tekintetét mindig is félem,

mindenhol szemek néznek:

Vajon mit látnak? A rosszat? Elítélnek? Féljek? 

...és jönnek felém mindenféle lények.

Szemükbe ne nézz! Ha megteszed, megölnek téged! 

Csak jönnek és jönnek feléd,

te ott ülsz remegve középen, nincs út merre menj,

lefagytál, hogy lépj.

Várod, hogy egyszer megölnek,

kerülöd a tekinteteket, kerülöd őket

.... és itt is - ott is életed része a szégyen,

ki mit hogy tud meg rólad,

lelked újra remeg és a hazudozó szavak,

elrejtik, elrejtik bűnös lényed,

bújj el, a sötétben kell élned,

így nem érnek el hozzád kések,

fájó, égő és mérgező hegek és csípések.

Annyira szívből reméltem, hogy ez soha de soha nem fog megszületni. Szerettem volna kimondatlan hagyni azt a több tonnányi zavart és gondolatot és nemérzett érzést magamban megtartani . Örökre. Mert nem vagy, nem létezel és talán egy nap végképp elválunk és végképp nem leszel és rettegek és lekapcsolódok rólad, a napokról az órákról és csak élek egy élhetetlen világban. Nélküled. Már nem is hiányzol, és valójában csak a lelkem készülődik arra, mi lesz ha végleg. Eltelt egy hét és az üresség szétszaggat és már nem várlak, nem kereslek, nem akarok túltúléstúl lenni. Bassza meg, nyelem a könnyeim, nem sok kell most.

Szóval, vagyishogy , egyes perceimben amikor épp voltak pillanataim amikor elmerenghettem rajtad és a kommunikációs formákon - nagy sóhaj - szembeállítottam fejben email és blog és pro és kontra és harc kezdődött az agyamban. 

1. Az email kölcsönös(nek) kéne lennie vs. a blogírás magányos

2. Az email-ben ott rejlik az elvárás vs. a blog szabadabb világ

3. Az email korlázotott vs. a blog szabadabb

4. Az email romba dönt vs. a blog szabadon éreztet

5 mert az email választ vár vs. a blognak teljesen elég, ha elolvassák

6. de abban se biztos az ember, hogy elolvassák - és ebben email és blog egyesül

7. az email hamarabb lesz túl és könnyebben túlléphető a keret - a blog egyszer megírt bejegyzés és ott nincs keret

8. AZ EMAIL-RE NEM VÁLASZOLSZ - A BLOG-RA SE VÁLASZOLSZ DE

9. AZ EMAILEKRE PUSZTULOK LELKILEG A VÁLASZÉRT - A BLOGRA NEM KELL VÁLASZ, BASZOTTUL NEM

ÉS 10. BLOGOT ÍROK MERT A BLOG SZABADABB ÉS ELVÁRÁSOKTÓL MENTES ÉS ÜRESLAP, ÜRESLAP CSAK NEKEM MINDENFÉLE VÁGYTÓL, ELVÁRÁSTÓL ÉS KÖLCSÖNÖSSÉGTŐL MENTES

ÉS VÉGÜLVÉGÜL A BLOG MAGÁNYOS DE SZABADABB VILÁG. ÉS NINCS BENNE KERET. ÉS NEM VAGYOK BENNE ROSSZ, SE TÚLTÚL, SE ZSAROLÓ, HOGY NA MAJD HA NINCS VÁLASZ, AKKORAZTÁN ..... DIRRDURR. A BLOG AZ ÜRESLAP AMIRE SZABADON RAJZOLHATSZ.

Valójában eltelt az idő. Nélküled is. AZTÁN PEDIG MÁR A KIS DURCÁS, DACOS, MAKACS VALAKI OTT BENNEM AZT ISMÉTELGETI: MÁR NEM IS SZÓLOK HOZZÁD. NEM BESZÉLÜNK TÖBBÉ.  DE OTT VAN A MÁSIK RÉSZ IS, A JÓ, A RACIONÁLIS, AKI - BASZOTT VILÁG, SÍRÁS LESZ - AZ, A RACIONÁLIS TUDJA ÉS VALÓJÁBAN EGYETÉRT ÉS BÁTORÍTANA IS, HOGY NÉHA, NÉHA TÉNYLEG JÓ EGY PÁR NAP OFF...HOSSZÚ HÉTVÉGÉK, HÚSVÉT, KARÁCSONY.... kicsit eltávolodni pl az én tömény szarjaimtól, hogy aztán újra teljes emberként ... jó néha, valahol máshol, esetleg családdal kicsit megállítani az időt.

Az idő ketyeg mégis mintha állna. Teltek a napok és nem is tudom, nem is számoltam, hány. Egyszerűen csak mentem napról napra. Csak a szokásos. Az Olvasók baszogatnak meg egymást is baszogatják. (és anonym leszek) J. mikor csak velem van, velem kommunikál. Én lettem a szamár aki akkor is jó, ha nincs a ló. Mikor megjelenik T. együtt susmusolnak. A konyhában, Állok a fal másik oldalán a szépirodalomnál és őket hallgatom ki. Teljes már a paranoia.A jelek kutatása, a mihogylesz jelei. Pakolok benn a belső kis teremben , szembe vele  a konyha, ott van J. , jön T. , septiben magukra zárják az ajtót. Az olvasók minden fasz dologról susmorognak, egyik-másikra rá se merek nézni, mert azt hiszi mindenbe is belemászhat ami hát nálam nem. J. és T. továbbra is minden szart megoszt velük. Egymással pedig, hát.... AZ ALÁBBI PARANOIA ÉPÜLT KI: 

J. PÁR NAPPAL ELŐBB MÁR MONDOGATTA, HOGY T. SZERZŐDÉSE LE FOG JÁRNI ÉS MÁR CSÜTÖRTÖKÖN IS SZABIN VAN. RÖGTÖN AZT HITTEM, KAMU. CSÜTÖRTÖKÖN VALÓBAN SZABIN VOLT, DE PÉNTEKEN JÖTT. MERT HOGY NAGY CSALÁDI HÚSVÉTI HACCACÁRÉ VAN, LEGYEN OTT T . IS, MERT ÚGY JÖN KI A SZABIJA - A FASZT, LEGYEN OTT T. IS MERT ÉN NEM BÍROM. SZÓVAL FIZIKAILAG OTT VOLT T. DE NEM SOK MINDEN CSINÁLT. LEÁLLT A.-VAL ÉS M.-MEL BESZÉLGETNI - A KÉT FASZOM OLVASÓ, AKIKKEL MINDENT IS MEG KELL POFÁZNI, AZTÁN MEG SUTTOGNAK RÓLUNK ÉS A HOGYSMINTLESZ- RŐL IS. MINDEGY T. MÁR CSAK FIZIKALAG VOLT OTT. MIVEL ÉN NEM BÍROM, MÉGIS ÉN VOLTAM OTT, AMIKOR KELLETT. ÉÉÉÉÉÉS, J. MONDTA, HOGY EBÉD UTÁN BULI LESZ. ÉSMONDOM MI AZ ALKALOM. HÁT, HOGY EZ T. UTOLSÓ NAPJA. VOLT NAGY FELHAJTÁS, HACCACÁRÉ, AJI - AMIT T. HOZOTT NEKÜNK, AJI - ÉN NEM VITTEM SEMMIT NEKI, MIVELHOGY ENGEM SOHA SEMMIBE NEM AVATTAK BE - EGYMÁSSAL MEGBESZÉLTEK MINDENT, ENGEM FÉLRELÖKTEK. AMÚGY IS, MI ÜNNEPELNI VALÓM LETT VOLNA? HOGY T. -VEL ELJÁTSZÁK, HOGY EZ T. UTOLSÓ NAPJA? HÁROM FÉLE ÍZŰ MIGNON HARMADOLVA ÉS MENJEK , SZÓVAL BEVONTAK VÉGÜL DE...

ÚGY HISZEM, NAGY AZ ÉLET SZÍNPADA. EL LEHET EZT FASZÁN JÁTSZANI HOGY T. UTOLSÓ NAPJA. MÉG HOZOTT IS NEKEM AJÁNDÉKBA EGY BÚCSÚ-NAGYMÉRETŰ FÜZETET, LEGYENHOVA ÍRNI. BENNEM MEG DÚLT A SZAR, HOGY MILYEN KÖNNYEN JÁTSZANAK ÉS MILYEN KÉPMUTATÁS.... MERT HALLOTTAM, A MUNKAÜGYISSEL VALAMI 8 NAPRÓL BESZÉLT T. VAGYIS 8 NAP ÉS ENGEM MAJD ELKÜLDENEK ÉS T. VISSZAJÖN ÉS KÉSZ MEG VAN OLDVA. NAGYON KEMÉNY PARANOIA EZ MÁR??? MEG HOGY HALLGATÓZOK A FALAK MÖGÖTT??

Miközben itthon éjjelekig a profession-ön lógok de semmi, egyik éjjel terveztem ott persze kép nélkül de mégis összeszedtem egy önéletrajzra valót az ottani sablonokkal és rendszerben. PDF-ben megvan, nyomtatható, legalább egy minta lesz. Rengeteg sok éve írtam önéletrajzot utoljára, főleg motivációs levelet....mivelhogy nincs motivációm és rájöttem, hogy az erősségeim - mármint amit elvárhatnak, hogy miket mond az ember, szinte 0 alig tudtam összekaparni pár darab erősséget, amiből kettő kb ugyanaz csak más szóval, szóval hm, hibás kör.

Feliratkoztam egy nő email kurzusára, hirlevelére, anyukaság mellett vált home office os vállalkozóvá, Megvettem a pdf könyvét Légy a saját főnököd címmel de még nem jutottam oda, hogy elolvassam. Online marketing, fotózás, fasztudja mi lesz, miből lesz egyáltalán pénz. Van egy fotós tanfolyam itt 69000, de egyelőre vettem ki egy könyvet, kezdő digitális fotósoknak, illetve írtam Zs.-nek, a füvezős lány Kisbérről, mert ő fotós, adott tanácsokat de annyiféle, hát... nem tudom, bonyolult. Néztem árakat. Pff, egy kezdő gép is 150.000 meg 200? Igen, közben lesz szülinapom, de kiakadnak ha én fellángolásokból akarok ezt vagy azt. Főleg hogy végignéztem az árakat és azt mondtam, kösz nem. Amúgy agyaltam ezen, a fotózást hobbiként lehet kezdeni hogy utána ... Csakhogy én nem tanultam ezt sehol mint Zs. és a fő kérdésemre arra nem válaszolt: hogy hogyan lesz ebből pénz és megélhetés. Kínos kérdés de muszáj vagyok felvetni. Ráckevéről való , Pesten él és albérletben, a pesti albérlet árakat tudva, hogy él meg a fotózásból vajon. Erre nem volt válasz, de ő is azt mondja, a munkahelyén IDEGBETEG ÁLLAT, ő viszont otthon fest, már nem tudja, hova tenni a festményeit, vászonra, az is csomó pénz. ÉS Ő IS VÁLTANI AKAR - MIVEL IDEGBETEG ÁLLAT BENN - DE BESZÉLT KÉT LÁNYRÓL, KÉT FOTÓS LÁNYRÓL, AKIKKEL MAJD ÖSSZEJÖN ÉS ÚGY - FOGALMAM NINCS HONNAN SZERZI A VALÓJÁBAN SEGÍTŐ KAPCSOLATAIT - NEM PSZICHOLÓGUST - NAGYRITKÁN Ő IS MENT VALAKIHEZ, DE Ő NONAME, AZT SE TUDJA, VALÓBAN BIPOLÁRIS E .... VAGY UGYE CSAK A FŰ ÉS AZ ELSZÁLLÁS. NEKI AZ VOLT MINDIG A MEGOLDÁS. MÉGIS TALÁL ILYEN OLYAN EMBEREKET AKIKKEL SZÖVETKEZVE OK LEHET, HA A MUNKAHELYÉN AZ IDEGBETEGSÉG TÚLTÚL LESZ.

Konkrétan nekem az életemben már egy kurva hobbi nincs, bármi amit tudnék szeretni, mert minden PÉNZ. PÉNZPÉNZPÉNZ... PÉNZ. APÁM JÓL BELÉMNEVELTE, HOGY CSAK A SÁRGACSEKKRE VAN PÉNZ, AZ IGAZI SZERETHETŐ ÉLETRE NINCS. MEGKESEREDETT, AKI KB MEGHALNA, HA A ZSEBI NEM LENNE. KI AKAR OLYAN ÉLETET MINT AZ ÖVÉK? NADE HOGY CSINÁLJAM?

AZTÁN VETTEM KI KÖNYVET - EZT MÁR MÁSODSZOR MERTHOGY ELŐSZÖR MIKOR KIVETTEM BELELAPOZTAM ÉS FÉLREDOBTAM - DE MUSZÁJ LESZ FOGLALKOZNI VELE - SZÖVEGÍRÁS SZENVEDÉLLYEL - EZ A MEGÉLHETÉS RÉSZÉT ÉRINTENÉ ÉS A PENNEBAKER KÖNYVET A GYÓGYÍTÓ ÍRÁSRÓL - EZ AZ ÉRZELMI RÉSZÉT ÉRINTENÉ.

OLVASTAM EGY FB-N LÉVŐ CIKKET, HOGY A VÁLTÁS IDŐSZAKA MILYEN NEHÉZ, XY AKI FELMONDOTT A MUNKAHELYÉN ÉS OTTHON KITÖRT A CIRKUSZ ÉS AZ SEGÍT A LEGTÖBBET, AKI HAGYJA ÉS NEM ERŐLTETI RÁ A DOLGOKAT. SZÓVAL. IJESZTŐ.

Kerestem a szerződésem de nem találom, így a családsegítőst hm, még nem hívtam fel...egyrészt mert ha meglenne a szerződés, azzal mennék... másrészt viszont.

A NAGY SZINPAD, HOGY T. UTOLSÓ NAPJA, A SÜTI, A BULI, A FASZTUDJA, SZÓVAL EZ TÉNYLEG GYANUSAN TÚL VOLT TOLVA. J. KÖZBEN MONDOGATJA - MIVEL T. KIPAKOLTA A FIÓKJÁT, FELTŰNŐEN KITAKARÍTOTTA MEG MINDEN, J. AZT MONDTA, HOGY PAKOLJAK BELE. SZERINTEM EZ KURVA NAGY SZÍNPAD, NEM HISZEM HOGY NEM TUDNAK SEMMIT A DOLGOKRÓL, MIVELHOGY TUTI J. KAVART.

A szerda úgy telt el - mint a többi nem - belehelyezkedtem hogy nincs - belehelyezkedtem hogy nem is írok, mert mi a fasznak, mert ha nem lesz pénzem, úgyis véget vetünk, vetek és erre nekem fel kell időben készülni.

Pénteken a nagyhúsvéti haccacáré, rengeteh felnőtt gyerek és egy kislány pici visitó hisztije.

apaaaaaéhesvagyooook! - na akkor jött a füldugó és maradt is. Aztán az apuka - mert ja apukának nehéz négy gyerekkel, a kicsik ikrek, fú baszki, kemény volt és apuka jól megnézett hogy füldugó van és a többi olvasó is, jöttek oda, és nem olyan ami kb eltűnik a fülemben, fekete nagyobb, szóval látszik szóval végre okot adok panaszra, mert a füldugó, vagy mikor pakoltam el, picsábabocsánat :(

Sőt, jut eszembe, még egy szitu, ami ja adna okot panaszra, bőgtem is végig a haza buszon. Zárás 16.57

3 perc múlva zárok de még ott haccacáré. Zsófi, valaki van hátul, susmorognak a wc-n, és hát nem azért járunk ida, hogy a wc-n...ez tuti volt, hogy a két lány, lakótelepi kicsit vészesek, szóval mentem, kihajtottam őket a mosdóból azt hittem rendben lesz hát nem lett. a nő újra pofázik: zsóóóóófi, még mindig van valaki a wc-ben. itt már faszom kivolt, érezhette is. Egy anyuka volt aki a kislányával - aki rendszeresen felmászik előttünk az asztalra de anyuka nem szól rá, hadd csinálja - vigan elvannak a gyerek részlegen és mivelhogy felbaszták az agyam sikerült beszólnom keményen. ZÁROK. MEGYEK HAZA, MOST. ÉS DE NOS, A HÜLYE NŐ AKI POFÁZIK OTT, HOGY KI VAN A WC-N, SEMMI JOGA POFÁZNI, MERT Ő IS OTT TENGLENG MÉG 5-KOR. NAGYON FÉLTEM, SÍRTAM, AZT TERVEZTEM, MÁSNAP REGGEL ELMONDOM J.-NEK, Ő BASSZON LE ELŐBB MIELŐTT MEGY A PANASZ. DE NEM LETT PANASZ. EZ AZ ANYUKA AMÚGY MINDENT IS LESZAR, ELNÉZÉST KÉRT, NEM NÉZTÉK AZ ÓRÁT, ÉN VISSZAVETTEM MAGAMBÓL, HOGY MONDOM, MÁR TUTI ESTE ÉREK HAZA MEGINT ÉS HÁT MÉG EGYSZER BOCSÁNAT ÉS ELMENTEK ÉS SEMMI ... de ha ugyanezt egy erősebb durvább temperamentumú valakivel csináltam volna, az másnap már ment volna a panasszal.

ja és mivel hétvégére felgyülemlett a sok fasz szar, elterveztem megyek moziba, HORROR, és esőben szélben ahogy terveztem. 22.30, az utcák üresek, a plaza üres, a teremben kb 10 en ha voltunk. szóval éjjel jöttem haza. és nos, HORROR LÉTÉRE EGY PILLANATIG SE FÉLTEM SEMMIFÉLE LÉNYTŐL, HANEM LEGINKÁBB SÍRTAM. MILYEN LELKEM VAN NEKEM ? HORRORON SÍROK??? IMAGINARY - KÉPZELETBELI - NAGYVONALKBAN EGY CSALÁD AKIKNÉL MOSTOHA ANYA VAN - MIVEL A BIOLOGIAI MEGHALT - VISSZAKÖLTÖZNEK A MOSTOHA GYEREKKORI HÁZÁBA. PERSZE KÉT LÁNNYAL, NEHÉZ, AZ EGYIK KAMASZ LÁZADÓ, A MÁSIK KICSI. A KICSI A PINCÉBEN TALÁL EGY PLÜSSMACIT - AKI A KÉPZELETBELI BARÁT LESZ ÉS AKI MACI FORMÁBAN SOSE LÉTEZETT. DE TÉNYLEG AZ EGÉSZ FILMBEN OTT VOLT A MACI. AZTÁN A KISLÁNY MÁR DIALÓGUSOKAT MOND ÉS MEGSZÓLAL A MACI HANGJÁN, ÉS TELJESÍTENI KELL EGY LISTÁT ÉS MIKOR BELE AKARJA VÁGNI A KARJÁT EGY SZÖGBE, KIHÍVNAK HOZZÁ VALAMI PSZICHOLÓGUS FÉLÉT AKI KAMERÁVAL DOKUMENTÁL , A KISLÁNY HOZZA A -- A MACIT ÉS ÖRDÖGI HANGON BESZÉL. A FELVÉTELRŐL KIDERÜL HOGY A MACI SOSE LÉTEZETT.

AZTÁN A KISLÁNY ELTŰNIK, MERT A LÉNY MAGÁVAL VISZI ODA AHONNAN JÖTT. A MOSTOHA ÉS A NŐVÉRE A KERESÉSÉRE INDULNAK. KIDERÜL HOGY EZ A MOSTOHA - ÍRÓ ÉS ILLUSZTRÁTOR - IS NAGYON NAGY FANTÁZIÁJU VOLT GYEREKKÉNT, RAJZOK A FALON STB, ÁTRAJZOLJA ŐKET, KIDERÜL HOGY NEKI IS LÉTEZETT EZ A LÉNY, A FALRAJZOKON MACI NÉVVEL ÉS HÁT AZÓTA SE HAGYTA EL A HÁZAT...ÉS KEZDŐDIK A HORROR RÉSZE.

ÉS VANNAK PILLANATOK, HOGY SÍRNI LENNE KEDVEM, MERT HA ANYÁD MEGHALT, A MOSTOHA NEM SZERET, MAJD SZERET ÉS JÁTSZIK VELED. A KÉPZELETBELI. AKI RÁVESZ TEGYÉL MEG EZT AZT ÉS AKKOR ÁTVISZ ODA.

JÖNNEK A LÉNYEK IS HARCOK. ÉS ODAÁT MEGTALÁLJÁK A KISLÁNYT --- JA JA EGY KÉK KAPUN ÁT JUTNAK ÁT MIUTÁN MINDEN ÖSSZESZEDETT LISTA CUCCOT KÉK LÁNGBA GYÚJTOTTAK ÉS MEGNYILT A KAPU...ÉS ODAÁT VÉGÜL MEGTALÁLTÁK A KISLÁNYT- A HALOTT ANYJÁVAL...

( RÉSZ CSELEKMÉNYSZÁL, HOGY A MOSTOHA ANYA  APJA BEKATTANT MIUTÁN A FELESÉG MEGHALT ÉS 5 ÉVESEN ELVETTÉK TŐLE A LÁNYT, ÉS ÍGY INNEN JUTOTT ODA VISSZA A CSALÁDJÁVAL)

DE A VÉGE :

A KISLÁNY SZAVAI : MEGTANÍTOTTAD, HOGY EGYEDÜL IS ELÉG ERŐS VAGYOK ÉS NEM KELL KÉPZELETBELI BARÁT.

TUDJA MIT GONDOLOK? HA NEKEM 5 ÉVESEN LETT VOLNA ILYENEM, MÁR AKKOR ELVIHETETT VOLNA A PICSÁBA. NEM BÁNTAM VOLNA. NYÍLJANAK MEG A KÉK KAPUK. ÉS TUDJA MIT? SENKI NEM JÖTT VOLNA UTÁNAM HOGY MEGMENTSEN. ANYÁM FEKÜDT A DEPRESSZIÓJÁBAN, APÁM FASZ TUDJA, VOLT E VAGY HOL VOLT. TUDJA, MIRE EMLÉKSZEM??? VAGY CSAK MESÉLTÉK? HOGY APÁM HAZA JÖTT A KOCSMÁBÓL ÉS WC HELYETT MEGTALÁLTA A MOSÓGÉPET. NA ÉPP EZ AZ, EMLÉKSZEM, APÁM MENNYIT JÁRT ITT A KOCSMÁBA. A KOCSMA  A MOSTANI PIZZERIA HELYÉN VOLT RÉGEN. HM ARRA EMLÉKSZEM, BÁR SOSE VOLT ÚGY RÉSZEG HOGY BÁNTOTT VOLNA BÁRKIT, DE MINDIG BÜDÖS VOLT, MERT ÚGY BELEETTE MAGÁT A SZAG. NA EZ VOLT AZ ÉN GYEREKKOROM. NEKEM NEM VOLT - TÁN KÉPZELETEM SE - PEDIG OVIBAN SOKSZOR ÜLTEM EGYEDÜL A HOMOKBAN, A HÁZ ELŐTT AHOL ÉLTÜNK ANNO OTT IS VOLT HOMOKOZÓ, EGYIK SZOMSZÉDÉK ( MOST K. NEM TUDOM ISMERI E , A LOVASSY-BÓL, IGAZGATÓ VOLT) ŐK VOLTAK SZOMSZÉDOK, KÉT LÁNNYAL, ÉN ÜLTEM OTT KÖZTÜK KB.... NEM EMLÉKSZEM SOK KAPCSOLATRA. HM, KÉSŐBB MEG AZTÁN FŐLEG ELVIHETETT VOLNA EGY ILYEN ODAÁTRA - LEHET MA MÁR MEGTENNÉK BÁRMIT MAGAMMAL AMIT A LÉNY KÉR, HOGY NE KELLJEN ITT, HOGY TOVÁBBMEHESSEK. ÉS EZ A FILMBEN UH, KÉK VILÁG, FEL LE VEZETŐ LÉPCSŐK, SAKKTÁBLÁS FOLYOSÓK, AJTÓK, LÉNYEK ÉS RETTEGÉS.

DE AKI AMÚGY IS ROSSZ, GONOSZ, AKIT AZ EMBEREK ELLÖKNEK, SZARBA SE VESZNEK - NEM VÁLASZOLNAK - ÉS VAJON, MIÉRT NEM? ÉS AKKOR KERESI AZ EMBER MAGÁBAN A GONOSZT, VALAMI NAGYON MÉLYEN ROSSZAT, MERT HA JÓ LENNÉL, AKKOR LENNE VALAKI MELLETTED....ÚGY IGAZÁN: NEM CSAK PÉNZZEL, ZSAROLÁSSAL ÉS SZINJÁTÉKOKKAL, AMITŐL A PARANOIA ELÁRASZT.

ÉS AZ ÜRESLAP SZINDRÓMA SZABADSÁGA. TALÁN VÉGIGOLVASTAD, TALÁN NEM, TALÁN CSAK ELSZÁLLNAK A BETŰIM ÉS NEM ÁLLNAK ÖSSZE TÖBBÉ.

MI A BAJ VELEM?

KI NEM MONDOTT SZAVAKKAL TELE A FEJEM

MERT MIND BESZÉLGET KÖRÜLÖTTEM

ÉS ÉN A HELYEM NEM LELEM.

NÉHA HA KÉNE BELESZÓLNÉK, DE ESÉLYTELEN,

HANGOK ZÚGNAK BENNEM ÉRZÉSTELEN.

FÉLEK RÁNÉZNI, MAGÁNYOS AZ ÉLET,

S HOGY MIÉRT NEM JÖNNÉL HAZA SE?

TÁN MERT NEM IS ÉLED,

AGYAD SZÉTCINCÁLJÁK AZ INGEREK,

FOLYAMATOS A JELENLÉTED

ÉS HANGODAT KERESED DE BESZÉLNEK

KÖRÜLÖTTED ÉS LEKAPCSOLÓDIK LÉNYED.

SE TE, SE MÁSOK, A PERCEKET ÉLETTELENÜL ÉLED.

BESZÉLNEK. A MIRŐL? A NAGY SEMMIRŐL.

FELIDÉZHETETLEN.

CSAK A HANGOK ZÚGNAK BENNEM

ÉS ÉN KÖZTÜK VÉGTELENÜL IDEGEN LETTEM.

FÁJ A LÉTEZÉS S MÁR NINCS KIT KERESNEM.

PERCEK, ÓRÁK, NAPOK ÉSZREVÉTLEN TELNEK,

CSAK BELÜL SÍROK, HOGY EBBEN A VILÁGBAN

SOHA SENKINEK SE KELLEK

ELVESZETT ÉRTÉKEKKEL FÁJ EMBERNEK LENNED,

MERT MÁS VAGY S A TÖBBSÉGI FÉLRELÖK

NEM SZÓL HOZZÁD, A SZÍV TÖRÖTT

A TÜKÖR MEGREPEDVE

KÜLCSÍNT ÉS MASZKOT LÁTSZ BENNE,

MERT A KÜLVILÁG AMÚGY PADLÓRA TENNE

ÉS CSAK ÜVÖLTESZ BELÜL.

MIÉRT LÉTEZEK OLY RENDEZETLENÜL?

REGGEL VAN ÉS ISMÉT HAJNAL ÉS KÖZTE

EMBER NEM KERÜL A KÖRBE,

MERT MINDIG BESZÉLNEK S ÉN HALLGATOK CSENDBEN

HANGOK ÉS BETŰK FORMÁLÓDNAK SZAVAKKÁ

A KÁOSZOS RENDBEN.

MIKOR LESZEL VÉGRE JÓ?

HA KIMONDOD FÉLVE, MERT BIZTOS ROSSZAT TESZEL?

S A HANGOD BELÜL MEGREMEG.

LÁTJÁK HA BAJ VAN.  TÉNYLEG CSAK A BAJ VAN VELED?

Az álmot várom, sötétben tapogatózva kereslek,

végül azt hiszem, jobb lesz, ha elfeledlek,

valahol talán létezel, de szerteszakadt létünk

össze többé nem férceled,

és én se fércelem,

a szavaim hideg esőként hullnak alá

s ott halnak érzéstelen.

Egyszerre várlak még és dühösen löklek el.

Szeretet, hol vagy? Valaha még itt leszel?

Várlak de tudom, nem szólsz hozzám többé,

lelkem fekete madarak szállják meg,

a lét a sötétségé.

Nonstop bennem a kérdés:

Megéri még bárkire várni?

Vagy a szív pusztán a sötét földben fog hálni?

Mert a munka, a gyerek, a siker,

minden is fontosabb, nekem nincs helyem,

ne csodálkozz, ha többé nem érsz el.

Számomra nem vagy, mégis valahol létezel...

Az élményt hasítom, leválasztalak lelkemről,

és ha még tőlem bármit és szeretnél,

megpróbállak elfelejteni , többé te se keressél.

Hajnal van, minden oly csendes, távoli,

elméd éber, nem vagy kész álmodni,

a sötétség benned szorong,

fut az égen és feltűnik a fényes korong,

és lények szállnak alá,

emberekbe költözött a sötét talány,

szavak és hangok

beszélnek hozzád s te sasszézol

köztük, őket távolról hallod,

s ha engeded, ki tudja, mit nyelsz magadba,

a másik szavai már piócaként lógnak 

testeden, fejeden, hajadban,

ítélkező, okoskodó, magyarázó szavak,

 az ördöglakat enged, lyukas a falad.

Nem bízol senkiben, a világban,

a lények ott keringenek, sötét árnyak,

követnek és a hajnali csend ...

nem csukod szemed, éber a figyelmed,

ha lekapcsolódsz és a készenlét egy pillanatra

is enged, 

szorongva rohansz, biztonságot nem lelsz

és a könnyek eltemetve,

így kúszik az árny a lelkedbe.

Jönnek az emberek és belőlük beszélnek a lények,

sötétségben hullámoznak, kis szarvuk apró kések,

egy szó, egy email, már szorong egy részed.

Párhuzamosan, üvöltve kér kommunikációs teret,

már a védelmet sehol se nyeri el, ahogy te se nyered.

.... és a sötét hajnalon már a madár csicsereg,

az éber álom lénye sötéten cserreg 

és szorongva köszöntöd rég megszállt lelked.

Hogyan is lesz számunkra egész más az időfogalom, mint egészséges társainknak? Ahogy az ember napról napra ebben él, miközben belül egy része már teljesen halott, lassan átlátja, mi és hogyan változik meg az időben.

Nincs nappal, nincs este, nincs délelőtt, nincs délután. Összefolynak az órák. Csak mész és csinálod, talán mint egy robot, érzéseidtől megfosztottan lekapcsolódva önmagadról és a világról. Ezt hívják disszociációnak. A deperszonalizáció, vagyis az önmagadról való lekapcsolódás, az érzéseidről, megéléseidről, az idegennek tűnő hangodról, legbelsőbb énedről, valójában megszűnsz emberként létezni, érezni. Kicsit mintha önmagad árnyéka követne. Aztán persze ott a derealizáció, az álomszerű, homályos, elködösülő világ, lekapcsolódás a valós, körülöttünk izgő-mozgó élő és létező világról.  A villogó autók fénye ahogy a szemedbe ér, igazi koncertenvillogós élmény, a zajok, az emberek, az emberek kívülről hallott beszélgetései vagy a világ ilyen-olyan szaga, mintha már nem is léteznének. Beleülsz a buborékodba és próbálod magad védeni. A disszociáció énvédő mechanizmus. Időnként olyan jól sikerül, hogy akár egy teljes napig, ha úgy akkor több napra is kitart ez az állapot.

Megszűnik tér és megszűnik az idő. Két időszak létezik: A HAJNAL ÉS A REGGEL. Közben pedig csak telnek az órák és te érzéstelen hajtod a napodat. Aztán másnap kolléganő megkérdezi, mikor mentél haza munkából és te rájössz, hogy nem tudod. Nem tudod, hogy ez tegnap volt vagy tegnapelőtt. Tegnap szerda volt és nem haza mentél, hanem pszichológushoz. Mikor is mentél el? Ekkor? Vagy ez még egy nappal korábban volt? Fogalmad nincs. Kolléganő azért kérdezget, mert furcsállja, miért maradsz ott zárás és munkaidő végén is és miért nem mész haza. Vajon miért? Mert addigra elfáradtál. Már abban elfáradtál, hogy órán át, rosszabb esetben órákon át mindenki elvárja, hogy kommunikálj, szocializálj, beszélgess, mikor azon kívül hogy teljesíted a munkád, egyáltalában semmi kedved leállni trécselgetni. Fáradt vagy már beszélni is és meg kell erőltetned ahhoz is magad, hogy a minimálisat, ami tényleg a munkáddal kapcsolatos, kommunikálj. A monitor fénye egyre jobban letompít és kiszárítja szemed, a ledes fénycsövek szétrobbantják az agyad. Mennél is haza meg nem is. Egy kiskutya vár, az ágy és a még így is megélt szomorúság, elhagyatottság és magány. Persze kolléganő rohan haza, van családja. Aztán meg nem érti, hogy te miért nem..... addigra már annyira tompul az agy, mivel már túl sokat bírt, miközben a lélek levegőért és lélegzetért sóvárog, végül kiteszed a ZÁRVA-táblát és végre magad vagy, végre nyugodtan elpakolhatsz, végre nem kell 5 percenként mást csinálni és folyamatosan beszélni, de már hazamenni sincs kedved...szépen komótosan elpakolod a körülötted keletkező káoszt, végigveszed, mindent jól csináltál e, azt is, hogy esetleg miért baszhatnak le másnap. Már elfáradtál szorongani is, pedig a nebasszle-emailek szorongásból születnek. Elviseled, ha rosszul bánnak veled, bárhogy is szólnak hozzád, mert ez így jó, aztán persze mindenki elvárja, hogy legyél jobban.

A borderline mögött ezerféle dolog rejtőzhet, ezeket komorbid betegségeknek nevezzük, vagyis társulónak. A személyiségzavar mint egy fő kategória alkategóriákkal : depresszió, szorongás, bipoláris, paranoia, ugye disszociáció, egy kis PTSD és még ki tudja, mi.

Minden napot már csak végigcsinálsz, érzéketlen, tompán, épp csak teljesíts, épp csak kommunikálj, beszélgess, hallgass meg mindenkit, bár a többség tudja, hogy veled nem áll le trécselgetni mert te nem tudsz és nem is akarsz. Az emberek előtt bujdosol, rejtőzködsz, a kérdésekre elmismásoló választ adsz. Ja. Megvagyok. Csak megvan?? Közöd? sőt volt eset, amikor szinte lebasztak : Mikor lesz már jobban? Baszod, mi van ha soha? Közöd? Hát, igen, van amikor elszáll az ember agya és nem bír tovább viselkedni és megmondja és épp csak az anyjába nem küldi a kedves érdeklődő delikvenst. Hogy nézhetnénk ezt úgy, hogy csupán érdeklődnek? Mert látják, hogy nem vagy jól? Ja, hát a test is mindent elárul de könyörgöm már. Semmi közük ahhoz, hogy éled meg az élhetetlen félig halott napjaidat. Hogy néha füldugóval a füledben pörögsz, amikor túl sok a szoc.hatás és ezren vannak gyerekordításostúl és félsz és senkiben se bízol és rejtőzködsz és ki mit lát, füldugó, pörgés, kis ciklotím, talán. Mivelhogy addig csinálod, amíg kell maxon, aztán összeomlasz mikor egyedül vagy és már szabad, aztán persze jöhet nyugtató és altató. Máskor órákig egyedül vagy, ha épp nem is egy teljes munkanapot és időnként azt se tudod, mi van körülötted. Egyszerre öt dologban teljesítesz, miközben kurva magányos és elhagyatott vagy amit elsírsz terápián meg persze tuti a nyomás alatt bármit is elbaszhatsz, amiért meg kikapsz....de amikor másnap mondod, kifejezed, nem vesznek komolyan, bagatel minden, bagatel az egész világ. Oh hát ez nem is gáz, nem is lehetett olyan nagy forgalom, oh hát 30 ember az nem sok, oh hát baszd meg, itt panaszkodsz. Talán épp elismerést vársz, hogy ügyesen végigcsináltad. Küzdesz az elismerését de sose jön. Lehet azért, mert nincs mit elismerni.

Mélyen magadban viszont büszke vagy, hogy minden nap felkelsz és elindulsz és csinálod, hajtod magad, épp csak a pénzért és hogy ne basszanak le. Már nincs magánéleted a kutyádon kívül. Se barátaid, se hobbid, se örömöd, se semmi célod, se jövőd, se semmid, se bármi új dolog, amiért kicsit lelkesedhetnél. Lelkes, ki tudja, lehet két napig aztán csá. Belül mérhetetlen a fekete űr, amit netről rendelt ilyen-olyan könyvvel töltögetsz, mert ha más nem is, ez ad pillanatnyi jó érzést. Pillanatnyit.  Mást nem csinálsz. Reggel kelsz, este hazajössz - és kolléganőt naná el kell ismerni, mert ő csinál minden programot, már a facebook oldal szerkesztését is átvette, sőt otthonról is dolgozik - hát aztán nem, főleg hogy mire hazaérsz, már alig van benned élet. Kiszívta minden erődet a világ. Aztán jön a hétvége és csak fekszel némán a sötét szobában - a sötétítő függöny mögötti jelenet - és az idő hirtelen lelassul újra, úgy vánszorog minden perc, az óra ólomlábakon jár. Azt hiszed, végre pihensz és alszol. Francokat. 

Ki tudja, hogy a munkanapok időtlenségébe vagy a hosszadalmas, percről percre vánszorgó hosszabb hétvégékbe fárad e jobban el az ember mentálisan? Egy részed ki akar lépni a malom körforgásából, de mikor végre kilépsz -- és végre munkaidő után fél- egy órával rászánod magad, hogy kijössz és egy kicsit magad mögött hagyod, megriadsz ettől a lépéstől. Mert nincs tovább disszociáció, mint kinn, nincs többé önmagad hátrahagyása, a világ álomvilága és az érzéstelenség. Az idő lelassul és te újra találkozol önmagaddal - ha épp nem terelsz, tv, könyv, istentudja, csak ülsz vagy fekszel csendben - és végre nincs az a sokféle énvédő mechanizmus, amit kinn művelsz napról napra, hogy túlélj. Végre, végre egy lassuló időben szembenézhetsz önmagaddal...

ÉS RÁJÖSSZ, HOGY MÁR NINCS MIÉRT ÉLNED.

Ezer fel-le futkosó gondolat életről, halálról, írásról. Kedvről, motivációkról és a passzív mégis szétszaggató csendről.

20 éve, illetve még 3 év , illetve 2 év és pár hónap múlva lesz 20 éve. Szenvedéllyé vált mégis, a kedv, a motiváció, sikerek, kudarcok, figyelem , törődés és az erőteljes figyelemhiány és motiválatlanság, a világ körülötted mindig is befolyásolt. Egy valami örök maradt : az írott szó, a könyv és az írás. Mégis mindig is szerettél volna kitörni, valahogy többet adni, megmutatni magad, mi rejlik benned, valahol és ez a valahol lassan agyad kreatív és hátsó felében már nem motoszkál. Már csak csinálod, csinálod magadnak. Mert éreztet, mert segít, mert teret enged kifejezni, úgy enged, ahogy a nagyvilág sose fog. Hiába szólalsz meg, osztanál meg, nem figyelnek rád, megakasztanak, félrelöknek. Te nem tartozol ide. Csak mondod mondod, mert megosztanál, mert lenne mondanivalód, a másik nem is hallja, fogja magát és elmegy. Fáj, fáj, hogy ott hagy a fejedben zúgó, pörgő kimondatlan gondolatokkal. A kimondatlan pedig rengeteg feszültséget szül és mire mondhatod, már nem moderálod magad. Röpködnek a bassza meg-ek, a basszátok meg-ek, a kurva anyád. Hosszú, túl hosszú évekig fojtottad magadba a világ impulzusait. Emlékeidben számodra fontos emberek, nagyrészt pszichológusok szavai, tanácsai, mondatai mélyen ott lebegnek és ha kell, felszínre jönnek. Miért nem szabad káromkodni? Miért is? Mert anyukának, apukának nem tetszik? És az kit érdekel? Aztán elkezdtél átkozódva és durván káromkodva párnákat vagdosni majd ordítva belezokogni a párnába. Túl sokat voltál csendben. Túl sokat.

Ez a csend pedig megkattantott. Halálközeli éjszakákon elkezdett blogokat szerkesztettél, magadra formáltad és más formát nyertek versek, mesék, novellaszerű történetek, vagy csupán a begépelt belső világ, még mindig csendes de belül ordító. Szavakba forgatott csended állandóan ordító lelket takar. Ordít a fájdalomtól, a szégyentől, a megalázottságtól, ordít, ordít, mert túl sokat volt csendben.

Ez a csend, melyben mindig ott létezett az elrejtett fájdalom mögött a halálvágy, a játszadozások a füredi vasúton a sínek mentén. Sőt, egyenesen a síneken, fotók a sínek végtelenségéről, a pszichológus hajtépése. Igen, szereted a veszélyt. Kell az adrenalin. Direkt lelépni a járdáról, mikor látod, hogy száguld, magadban duruzsolod: baszd meg, üss el! és egy részed tényleg erre vágyik. Erős az érzés. Az érzés, hogy valami igazán komolynak kell történnie, hogy végre figyeljenek rád, hogy törődjenek veled és ne legyintsenek személyiségzavarra és hangulatzavarokra - mert ő csendes, mert magasan funkcionáló, mert tőle elvárt, hogy mindent kibírjon. A FASZT! Hetek óta bírod a nonverbális bántásokat: egy hangszín, tónus, egy zsigereidben öldöklő nézés - épp mint amik között éltél az anyád mellett, pont ugyanazt dobja az élet és csak tűröd és tűröd és minden nap azért harcolsz, hogy egy nap, legalább egy nap talán emberként bánnak majd veled. People-pleasing, küzdesz és mindent csinálsz, ha kell újracsinálsz de minden egyes másnap az vár, hogy nem jó. Mégis mikor lesz jó? Nem látszik rajtad mi zajlik belül, így mindent is elvárnak, időnként picit összeomlasz de mész tovább. Minden hajnalban elalszol és minden reggel felkelsz miközben arra vágysz, bár ne kelljen többé felkelni. Az egyetlen egy dolog, ami megy és az életed mozgatja, az az írás. A szó már nagyon régen halott és a mai napig is halott. Várod, mikor lesz tered. A pszichológusnál is némán ülsz percekig, aztán szemkontaktus és idegesen felnevetsz, pedig nem volt könnyű heted -- aztán végre beszélhetsz és úgy pörgeted a szavakat és a gondolatokat, rohan előre minden és közbevágsz mert pörög benned és nem bírod kivárni a reakciókat, a másikat..... épp ugyanazt csinálod vele terápián, amit a világ csinál veled. Közbevág, megakaszt és ja, hát bocs, mondd, és újra elkezded de a másik már nem figyel. Épp ugyanaz a reakció pörög benned, amit az anyáddal is űztél. Jaaa, hát akkor nem mondom. Volt ám ideg meg verbális meg nonverbális fasztudja minden : legszélsőségesebb esetben : addig innen ki nem mész, amíg nem mondod. Hevederzár feltép, a körme a húsodban, remegve ordítod : NEM.  NEM MONDOM. PONT. ZÁRÓJEL: DÖGÖLJ MEG!

A világ nem motivál, csupán arra sarkall, hogy ne élj tovább, hogy nem éri meg írni, hogy hagyj itt mindent. Irogass ezen túl a halálnak és a hollóknak, talán azok majd figyelnek rád, azoknak számítasz. Ez a világ kiöli belőled az életet,  a motivációt, nem biztat és nincs melletted, ez a világ végtelenül magányosan és egyedül hagy. Megéri ezt még csinálni? Megéri még írni egy amúgy teljesen élettelen - és élhetetlen világban ? - mindkét szó értelmében. Megéri rajongani? Megéri a szenvedély? Megéri, ha a személyes kapcsolataid romokban? Tiltások, törlések és tagadások között élsz, válaszok és reakciók nélkül. Vársz bármit még ettől a világtól? Egy munkahelyi email a sarokba vág sírva, egy - baráti - ismerősi email, közli, hogy kevés hozzád, meg nem tudja, hogy ez nálad, hogy működik, amúgy meg rohadt önző vagy mert csak te és te és te vagy a fontos. Talán így hangzik és már megint azért mert túl sokáig hallgattál, csendben és szorongva és már írni és választ várni is szorongató. Szóval, nem írsz. A blog - a blog adja az üres lap - szindrómát, a fehér tér csak a tiéd, szavakat és gondolatokat, érzéseket vár és szítja benned a létezést. Ha csak ennyiért is élsz, egy kurva blog miatt - kezd felfutni a blogja? - kérdezte egyszer terápián - hahaha, csupán mert megosztom a social media felületen - de, áh, felfutni? Faszt. Sose fog. Egyszerűen - mióta kiölték belőled a vágyat - se újságírás - az írásból, meg halálközli depressziós versekből - amik amúgy anyád szerint senkit se érdekelnek - nem fogsz megélni. Ellopják a vágyaid, az érzéseid, a ki nem mondott szavaid, ellopják a még utolsó apró pislákoló kis lángokat is belőled. Több mindent feladsz és elhagysz mint amit újat kezdenél. Mert egy bölcsész, a bölcsész szarokkal - ha már a tanítás csődbe ment - egy bölcsész nem él meg. Fasz ki az életből, az emberekből és inkább halj meg, minthogy itt maradj ebben a sötét, ködös, érzéstelen, sivár és nyárinapszárította világban. Megéri ezt még csinálni? - kérdezed magadtól oly sokszor és ismét nekiállsz újra és újra.....ahogy a csendes, magasan funkcionáló borderline napról napra feláll a könnyei és a belső fájdalmai és szenvedései közül. Tudva, hogy az ítélet és a stigma erős és ami nem látszik, az nincs is ------ csak ő tudja, hogy van, ő és a terápia, ahol könnyekben tör ki belőle minden, ami fáj és könnyek között fuldokolva mondja, hogy hát bassza meg, hogy nekünk mindent is bírni kell, tűrni, egyetlen könnycsepp , dühroham és megingás nélkül. Miközben egy nap kb hatszázezer hangulathullámot és meg nem hallgatottságot, elutasítottságot, elhagyatottságot, dühöt, testbeszédet, utálatot, szeretettelenséget, paranoiát, magányt, önmagadról és a világról való lekapcsolódást rejt magában .....

mert nem bízol senkiben, és ha tegezni lehetne is magázod és rettegsz, jó vagy e úgy ahogy vagy, vagy mit fedeznek fel rajtad, amit igyekszel elmaszkolni és elrejteni....bujdosol, mert bujdosásra kárhoztat a világ.

Így is megéri? 

Az Élet véget ér, épp csak fájón létezzél,

nincs már remény, nincs ember, nincs kitől félj

a szeretet szétfoszló, többé ne remélj! 

Az érzés, mi maradt még, oly csekély,

a végtelen ordítás lelkedben :  tűnj innen! A koporsó véd,

de még így is ember vagy, szétszakít a lét!

Árad a csend, csendben lelked káoszt teremt,

de csak mennél, lenne már vége.

Szíved több kés szúrja szét,

már tudni azt, hogy valahol létezel se lenne elég.

Bepötyögöd a számot, lelki elsősegély,

szíved zakatol mégis mit mondhatnál még,

könny folyik, szólni kéne végre,

bárkihez is, hogy ne legyen végül mindennek vége.

Gyógyszer, alkohol, távoli kábulat,

lelked, ahogy ágyba ájulsz, az ördögön mulat.

Szólsz hozzá: Vigyél el távolra!

Örökre és lebegjek át a mámorba!

A penge, mely nyomán vér csepeg, lelkedben 

fájdalom remeg és ordítod:

Tudjátok meg Emberek!

Másnap talán már nem leszek.

Nem félek és ti se féltsetek,

lelkemben küzdök árnyakat, lényeket, 

végül elfáradok és már nem kérdezek.

Bármit mondok, az rossz, a hang retteg,

már beszélni se merek.

Egyszer rég talán szerettem és szerettetek,

valahol az égben, még míg nem voltam

emberalakban köztetek.

Leszülettem és ellenem fordult család

és más emberek,

míg én csak szerettem volna, hogy szeressenek.

Majd vége lett, a koporsóra földszemek peregnek

és a kampón ott lóg a kötél, 

a szék kicsúszik s a földre zuhan keservesen a Remény.

A fekete lyuk elnyel, s a sírokban találkozik ember emberrel

s a Halál szelleme a sötét égen felkel...........

és a vonat robog, találkozok talán csak veled,

alig várom áprilisi ünneped.

Te rég nem remélsz és talán már én se.....

a vonat tovább robogott:

Most már bátran megoszthatod fájdalmad,

érteni fogom miért is lett vége.

Csodállak!

Szeretlek!

Bátor voltál, hogy mertél pontot tenni

az észrevétlen, szeretettelen és fájdalmas létre.

A csendes avagy magasan funcionáló és a külvilág, a munka, a bolt, minden a függönyön kívül. Reggelek és hajnalok...és emberek és gondolatok, érzések, triggerek, hangok és hangszínek és szemek és nézések és bekapcsoló régi fájdalmas sose múló emlékek.

A csend,a hallgatás az, mely mögött annyi megosztani való de adott helyzetekben megoszthatatlan gondolat és megbúvó érzés lakik. Miközben te úgy szólsz hozzám, nem tudom, hogy reagáljak hangodra, vagy a mondandódra, közlöd, hogy ez nem egy vállrándítás, ez nem szabályos. Hogy basznád meg az összes szabályodat. Miért engem kell elővenni minden egyes apró faszom hibáért, a legapróbb szarba is belekötve? Elindulok haza. Hallom a hangod. Érted ? Követ a hangod. Belém ágyazódott. Éppen olyan, ijesztő, ingerlő, bántó és kötekedő (kritizáló, büntető) mint az anyám hangja volt. Iszom a cider-t, írom és könnyek gyűlnek a szememben. Az alkohol enyhíti fájdalmam és a bennem cikázó hangokat. Évekig az anyámat hallottam a fejemben, ahogy jöttem haza busszal végigsírva az utat. Túl hangos és túl ijesztő volt a hang a fejemben. Igaz, ami igaz, az élet olyan kapcsolatok és helyzetek elé állít, épp olyanokban sérülsz, újra és újra, amiben az alapsérülésed is történt, nem egyszer, nem kétszer, hosszú éveken át. Jó neked, ha az amúgy is 0 önértékelésem és önbecsülésem újra, az amúgy se tutit darabokra szaggatod? Elhalkulok. Félek melletted.  Félek kérdezni, félek megszólalni, félek létezni, mert mindig baj van belőle ha kifejezek, mert olyan hangon válaszolsz, megsemmisülök. Könnyek és cider egyszerre folynak, az arcomon, a számból le egyetlen görcsös belső mozdulattal lenyelve. Tudod, azért mert csendes vagyok, hallgatag és nem, nem simán visszahúzódó, mondható, hogy erősen szenzitiv, de mint a borderline, épp - mint most végre - túl sok mindent érzek, míg a te környezetedben igyekszek semmit se érezni. Igyekszem a disszociatív, távoli, lélekben egyben maradó állapotot megőrizni.... aztán elmegyek terápiára és a kezdeti nevetgélés után összeomlik a rendszer és elsírom magam, mert a pszichológus, mert a munka, mert a 0 önértékelés, mert újra és újra elhiteted velem hogy egy utolsó kis szarcsimbók vagyok, egy tehetetlen és önállótlan teher a világon. A könnyek csak folynak, egyre görcsösebben nyelem a cider-t, A könnyek végigfutnak arcomon, mert ez olyan mintha elmondhatnám, elmesélhetném az életem történéseit a sötétítő függönyön kívül. Kilépek és igyekszem élni, épphogy sírás nélkül végigcsinálni csak egyetlen kurva napot, de nem sikerül. Szeretném azt hinni, jó vagyok, hogy valami jobbat érdemlek, de talán még a könnyeimet se érdemlem meg. Elsírom magam terápián, fulladozva, hogy mert bírnod kell egész nap és nem omolhatsz össze.

Ilyen egy magasan funcionáló élet. Jön x és y és b és q és meséli a szar életét, a munka- gondjait, hogy átverték, hogy egyedül él, hogy .... család meg ilyenek? Mikor mit, de folyamatosan beszél. Csak hallgatom, csak messziről, mert persze nem velem személyeskedik. Én azt csinálom, ami a dolgom, de az emberek nem ismernek határt. Kereshetne egy kibebaszott pszichológust. Én nem vagyok az és ezt a testbeszédemmel és a hangszínemmel és a zárt, befelé záró mondataimmal nagyon is jól jelzem. Ennyi a dolgom, többivel menj máshova.

Aztán egy másik, yzq, megvárja, míg négyszemközt lesz, naná velem, és persze csak magunk között ugye, de elkezdi mondani, hogy a fent említett pszichésen nincs jól, nincs semmi öröme, nincsenek családi kapcsolatai, egyedül él, hol van tv - hol nincs, meg a munkahelyi gondok...és jajj, hogy őt ez mennyire nyomasztja. Nem tolhattam a képébe, hogy amikor minden búját-baját-életét- nehézségeit  nekünk tolta de kb minden áldott nap minden áldott délután órákig, nos, igen, ő is kibebaszottul nyomasztó volt. Bagoly mondja....

Aztán meg itt vagyok én, csendes (borderline), vagyis a magasan funcionáló, akin nem látszik semmi, aki tökéletesen maszkol és ölt olyan képet, mintha neki semmi baja nem lenne. Ha kell, elbújok sírni, majd újrakezdek és tűrök. Tűrök, miközben már kifakadna belőlem, hogy mindenért én legyek a hibás, én nem figyelek, én kommunikálok rosszul, én vagyok az elérhető, a gyenge láncszem, aki felfog valójában bármit. Hát és ja, nekem sincs semmi örömöm, nekem sincs kapcsolatom a családommal, pszichiáterhez járok, sírok ha kell és másnap újra felkelek és elindulok, ki a világba, a sötétítő függöny mögül kilépve. Felülök a buszra, disszociálok, a világ távoli álom, én elidegenedett. Majd szorongva közeledek munkába, várva mit kell felfognom a lelkemmel újra és újra és újra minden áldott nap. Csakhogy én minderről nem beszélek. Senkinek. Se a magányomról, se a családi 0,00 kapcsolatokról, amik már szinte nincsenek. Persze ha két szót is szólok, a válasz az, hogy mindenkinek megvan a maga baja ---- kurva jó, miközben mindenki más kivételezett és ott beszélhet napestig. Szeretnék más lenni, szeretnék jobb lenni, szerethető lenni, csendben is, akkor is érezhetővé válni, amikor belül magamban küzdök, hogy szó nélkül felfogjak sírás nélkül minden (támadást), hogy végigcsináljam a napot egyetlen könnycsepp nélkül és egyben, emberiként és emberként térjek vissza a sötétítő függöny mögé. Már nem könnyezek, viszket a szemem, egyszerre forró és száraz és hideg vízre vágyik, tisztulni a sok mocsoktól, ami kint érhet minden nap.

Az utolsó csepp a pohárban a bolt, az embertömeg, a folyamatos pittyegés és mindig újra és újra eldöntöd, hogy soha többet nem mész oda be.

Szeretnél megtanulni élni - miközben a halál folyója tátong alattad - egy végtelenül érzéketlen és élhetetlen világban.