Megránduló test,

ijesztően pattan, álmot keres,

a világ némán nyom el, már nem szeretsz,

az ujjad is megremeg,

érzéstelen sodródsz tovább, tested lebeg,

magad pedig egy sötét erdőben leled.

Az idő ködös és hideg,

szél fúj, a levél szárazon zizeg

és már nem hiszed, hogy

az emberi szó utolér,

nem hiszed, hogy

számítasz,

hiszen akkor nem fordítana mindenki hátat,

izmaid feszülnek, testedbe szorult érzések,

benn gyűlő könnyek, negatív visszajelzések.

A Semmi:

lényed szeretet és támogatás nem éri.

Lépni kéne tovább egy másik világba,

megrándul tested, már nem is vágysz sírásra,

minden áldott nap siklánál át a másvilágra.

Sok itt a fájdalom,

sok az emberi közöny és ártalom.

Nehéz, kiutat keresel,

a merre és a hogyan már nem is érdekel.

Csak ki, minél messzebb, ki a traumatikus képsorból.

Ki innen!! 

A fa már kopasz, száraz levél se libben.

Fáradtan hull le és elfoszlik a földben,

lassan eltűnik, a holló is elröppen.

Nem messze egy sír, benne az ember,

megtalál és beszélgetni akar veled a szellem.

A test egy utolsó nagyot rándul és a lélek már nincs bennem.