Tudtad, két választás áll előtted. Vagy te mész vagy ő fog átjárogatni, persze másnap úgyis menni kell. Nincs más lehetőség. A Szeretet színjátszó ünnepe, mintha minden teljesen rendben lenne, pedig közel sincs.
Mondhatnál nemet, meghúzhatnád a határt hiszen tudod, a karácsonyi haccacáré mindig tönkretesz mentálisan. Valójában gyerekkortól kezdve, hallgatva az ő sírás-rívásait, a traumáit, az összes régi fájdalmas történetét. Ott ültél kislányként a hátsó ülésen és magadba szívtad az ő fájdalmát. Később le-lelépett, ott hagyott mindent és mindenkit. Januárig sírtál, átsírtad a napokat. Sose volt egy összetartó családi ünnep, hiszen rendszeresen mindenféle cirkusszal volt tarkítva. Lehet, ők úgy emlékeznek, milyen jó volt, együtt volt a család. Faszt volt jó. Az egész egy diszfunkcionális érzelmi romkupac volt mindig. A teljes színjáték szép nagy drámákkal fűszerezve. Szóval, volt miben felnőni, végül is, lettél valaki, ha más nem egy magányos, mentális beteg viharos érzelmekkel, egymásnak ellentmondó, változó hangulatokkal, máshogy működő és nagyon könnyen összeroppanó, főleg a család súlya alatt.
Két választás: Mész vagy nem. Ha mész, annak mentálisan komoly kockázata van, ha nem mész, majd átjön ő. Ez a kurva ünnep úgyis több napos, szóval menned kell. Menni, ismét belefulladni a kajákba, süti, ajándékok, könnyes meghatódottság, nem tolakodó - passzolt ölelés vagy éppen testi határsértő próbálkozás. Minden olyan távoli, minden olyan tompa és érzéstelen, miközben mégis a környezet olyan, színes és érdekes, belül kiüresedett a lélek. Beszélnek és beszélnek körülötted, lesütöd a szemed, nézegeted az egyik könyvet, úgy teszel mintha kurvára belemélyednél, valójában mintha ott se lennél.
Aztán szót kapsz, aztán meg hirtelen a bezárkózás, a teljes lefagyás, néma és feszült csend. Mi az érzés, amikor bezárkózol? EL AKAROK MENNI! - ordítja valaki benned, ordít percekig : EL AKAROK MENNI. Mégis ott tart valami szorongás, valami rejtélyes mérgező erő, mintha megragadna és erővel tolna bele a fotelba. Mozdulatlanná válsz. Elhangzik: Te vagy a legfontosabb, mert neked van a legsúlyosabb gondod. Mily érdekes, eddig mintha ott se lettél volna, vígan elbeszélgettek a fejed felett. Egy teljes feszült néma lefagyás kell ahhoz, hogy hirtelen fontos legyél??
A furcsa erő, ami ott tartott, belerántott egy újabb állapotba. Úgy hiszed, ha eddig nem is tudtad, hogy milyen is az emelkedettebb, magasröptű, energikus, pörgő hipomániás pofázás, akkor most megtudtad. Na és aztán dőlt belőled minden mentális lófasz is. Borderline-tól a bipoláris spektrumig, Tündérhegytől a pszichodrámáig, az orvostól a pszichológusig, az önsértések kezdetétől az öngyilkossági gondolatokig, fantáziákig, itt történt- ott történt - amott történt - mi történt ....a minden kisfaszról is ment a pofázás, gyors, energikus, szárnyaló és valóban ez volt az egyetlen lehetőség. Jövő karácsonyig tuti, feltéve ha addig nem üt be semmi.
Aztán eljött a magányos hajnal és a zuhanyban összeomlott benned a világ. Eljött a depressziós, zavart, frisstraumás éjszaka, vörösre sírt szemekkel írtad az emailt: miafasz történik velem? - kérdezted és már nem is emlékeztél mi történt a shutdown ( lefagyás) előtt. Csak az ijesztő mozdulatlanság, az utolsó, amit hallasz magadban : lépjünk tovább! - Akkor kellett volna felállni és elmenni. Ezt hívja a pszichológia tanult tehetetlenségnek. Nem tudsz kilépni abból, ami gyökeresen szar neked lelkileg, az első perctől kezdve szar. Vörös szemekkel a hajnal közepén valahogy elszenvedted magad.
Jött az új nap és menned kellett. Még mindig azért mert ha nem mész, akkor ő jön hozzád és ismét szorongsz és szarul leszel, egyik se jobb. Persze a feszült, néma csendben könnyebb eltűnni, lelépni aludni és ott hagyni a tömény szart. Szóval hát, mentél. Mit csináltál ma? - Semmi különöset. (egész délután feküdtem mozdulatlan az ágyon pléd alatt) Semmi különöset. A legjobb semleges érzelemmentes válasz. Hiszen érzelmet ezeknek nem lehet mondani, egyiknek se, azt se tudják, mi fán terem a lélek.
Aztán ismét eljött a hajnal és fetrengtél a könnyeid között. Az agyad újra és újra pörgette az első estét. Mintha egy videót néztél volna vissza, az agy újra és újra visszapörgette a perceket. Rájöttél, mennyire is nincs itt érzelmi támogatás. Lehet ruha, lehet pénz, lehetnek könyvek és ajándékok, ha az egész egy érzelmileg kiüresedett kongó valami. Vajon ezt csak te érzed? Vagy csak te vagy hajlandó és képes megfogalmazni és kimondani?
ÜRES. ELHAGYATOTT. NÉMA. KARÁCSONY. BOLDOG.
Fél 5 hajnal, fél 5 volt az a pont, hogy valahogy megnyugodtál. Naná csoki, süti, fél doboz mézeskalács egy este alatt, hiszen köztük nem sok esély volt megtanulni megnyugtatni magad. Ha baj van, baj van, ha hajnalig, akkor hajnalig és így ünnepek terén, tudod, hogy nincs segítség. Majd ...végveszélyben ... segélyvonal - gondoltad aztán a hajnali sötét elnyomott, átnyomott a délelőttbe. Az éjjel írt egy-egy email tartalma a múlt homályába veszett.
Új nap. A lemez folytatódott: Újra mentél. Mert a kaja.... mintha a kibaszott kajával kötnének oda. Menni kell, minden egyes kibaszott nap újévig. NEEEEEM! - ordít benned a lény, mégis elindulsz...aztán kaja...aztán ismét a semmiről beszélgetés. Semmi különöset nem csináltál, semmi különös nem történt, épp csak összeomlasz minden hajnalban.
Újabb nap újabb hajnala, karácsony másnapja, még csak. Bár gyorsabban telne az idő! Ugorjunk tovább Szilveszterre. Elég volt. Érzed, hogy testileg - lelkileg - mentálisan 3 nap alatt teljesen romokban állsz. Az este elcsendesedik, előkerül a könyv de mégis az agyad ismét kezd mindent visszajátszani. Csak a szokásos, borul a hajnal, de most már súlyosan ...
Annyira fáj, rettenetesen fáj belül a lelked, úgy érzed, ideje lenne megtenni, lépni ebből a világból. Az öngyilkosság gondolata kerget, miközben a pengével vért hasítasz a karodból. Vért és fájdalmat, mintha így jobb lenne, közben hosszú perceken át sírsz de ez az impulzivitás mintha az öngyilkossági szándékot háttérbe tolná. Már másnak írsz emailt. Ez már olyan felelősség, olyan kell, aki ért ahhoz, mi történik... olyan ember, aki nem ijed meg az ijesztőtől se, miközben néha szádra tapasztod a kezed mintha egy sikolyt akarnál benn tartani... mert talán a külvilágnak ez túl sok. Túl sok és rémisztő: annak, aki nem tudja kezelni, nem tud mit tenni, csak küzdeni tud a rémülettel, de van olyan is, aki nem riad meg, aki visszaír és a záró sor : VIGYÁZZ MAGADRA! - az első igazán törődő kapcsolat, akinek a te életed is fontos- Ez a két szó betölti a lelked. Nem csak egy "szia", semleges, érzéstelen, kiüresedett.
Ez a hajnal az, amikor eldöntöd, hogy még egyetlen nap 27., amikor átmész, többet nem. Senkivel se kezdeni semmit. Szilveszter felé se. Marad a magány a borral.
3 napig tart ez a nagy szeretet-ünnep, épp 3 nap elég ahhoz, hogy egy koszos, mocskos, lyukas törlőrongynak érezd magad a mosogató mellett. Tán nem is vagy több. Persze, lehetsz okos és közben egy érzelmi - mentális romkupac, mehetsz, ha úgy döntesz, de számolj a mentális végső következményekkel.
Vagy mondj NEM-et. Jajj, majd ha jobb passzban leszel, mert hát volt olyan is, amikor találkoztunk. Ja, ki tudja, kívülről a jobb passz mögött mi rejlik, mennyire rejted el előttük a valós éned....hiszen nem lehetsz önmagad.
VELED NINCS MIT KEZDENI - LÉPJÜNK TOVÁBB!
