Az emberek oly sokszor legyintenek rád és azt mondják: az csak egy kutya, csak egy pszichológus, csak egy, bármi. Miért is nincsenek neked normális kapcsolataid, barátaid, a családod, bárki, akihez szólhatnál. Van, amikor a "csak egy" az a "csak egy" az oka annak, hogy élsz. Mert, ami másnak a "csak egy" "csak egy a sok közül" a te életedben a mindent is jelenti. Szeretetet, elfogadást, meghallgatást, ahol emberré válhatsz, ahol számítasz, ahol számít a szavad, ahol az érzéseidet senki se söpri félre...ahogy a világ félresöpri. Örülj neki, ha te nem bántalmazások között nőttél fel, de ha én elmondok valami nagyon belsőt és te komplett karikatúrát és torzított poént csinálsz a kudarcaimból, a gyászomból...hogy épp csak kezdeném feldolgozni, azt hiszem, nincs rád szükségem ezek után. Se írni, se élőben, se sehogy nincs rád szükségem.

Akire van, az a "csak egy", aki 5 éve része a személyiségzavarral is hullámzó utadnak, aki 5 éve segít szeliditeni a hullámokat. A "csak egy", aki reagál rád, a "csak egy", aki figyel rád, akire haragudhatsz is és közben megtanulhatod kimondani: dühös voltam, kibaszottul ki voltam akadva magára, ahol megtanulod, hogy igenis ér haragudni és igenis kimondható. Kimondható, vállalható, ami úgy volt belülre fojtva hosszú évekig, hogy hiába a terápia, egy korábbi fázis.... haragszik ? Nem! Ja, de, igen, már nem kell megkérdezni. Tudod, ha igen. Mindemellett pedig egy életet is jelent a hetiegy. Egy órát, ahol magad miatt fogadnak el és szeretnek, nem vagy valami hibás és elcseszett lény, ahol nincs beléd fojtva a hangod, ahol mondhatod, hogy az életed egy komplett szégyen és mondhatod, hogy - bár te is tudod, a kudarc nem te vagy - de mégis - teszi hozzá halkan. Hiszen ismer, ő igazán ismer és beléd lát és úgy lát, ahogy az emberek nem hajlandóak látni. A család nem kommunikál, mindenki elérhetetlen, persze naná te is _ de ki akarna téged elérni? Senki. Te el akarsz érni bárkit? Talán akartál, sokáig akartál, már nem akarsz. Megszűnik az élet és elhal az emberi szó.

Majd mikor a pszichiáter igyekszik csak ilyen kis mindennapi témával feloldani az első pár percben, mint a mentett és bántalmazott kutyák _ persze, érzed a szimbolikát, de alig tudsz épp ésszel összevissza zavarosan makogva, hiszen esélytelen használni a szavaidat, oly régen elhallgattál és ez félő sose lesz jobb.

Hangot nyersz, megosztasz és mit kapsz cserébe, az érzéseid komplett kiviccelését. A gyászod kiviccelését, épp egy volt kolléganőtől, aki igenis dolgozhat 4 órában és sose volt veszélyben, hogy elküldhetik. Az SNI még mindig más, mint egy személyiségzavar vagy egyéb más pszichiátriai diagnózis. Persze, ha bántalmaznak, senki nem tudja, vajon, vajon miért kezdtél kórházakból kórházakba ki-be járkálni. Mindegy. Hiába is. Egy SNI megfelelően kezelve, nyiltan kezelve, tudva, mi a szitu, mert azt szabad tudni, az nem tabutéma manapság már és ha ő is és mindenki tudja kezelni, foglalkoztatható 4 órában. Elég nagy arcul csapás, hogy pont ő, aki tudja az egész kurva sztorit, az utolsó egy évet és hogy hogy történt, ő az, aki szerint "sírva vigad a magyar". Most tényleg ennyire nem érti? ... Igyekszel túllépni a csupán poénkodókon, akiknek semmi se számít...és már nem, nem osztod meg a mélységet. Ezért? 

.... aztán a rövidke 1 soros kis apró emailre jön egy szivecske emoji a "csak egytől" és elkap a hullám és sírva fakadsz és nem tudod, mitől de sokszor kettős az élet. Hogy mennyire jól esik, meg mennyi minden hiányzik és mennyire nem érdemled a szeretetet. Már nem akarom, hogy megérints, nem akarom, hogy megölelj.  2 mondatot szeretnék egy kávé mellett és lehetetlen. 

Vele se fogunk többet beszélgetni! - Mert? Miből gondolja? - kérdezte akkor csakegy. - Lehetetlen! - ennyi volt a válasz, szomorú, csalódott, elhagyott válasz.

Akik ismerik az életedet ugyebár a mindennel is együtt, ami hát nem feltétlen csapódik le jól, van, mikor soha, menekülnek, más országokba, más emberi kapcsolatokba _ feltételezhetőleg, ami ugye normális - egy büdös szó, egy büdös érzés, egy aprócska kibaszott emoji- t se érsz el. Miért is? Mert más vagy. Mert rossz. Mert elviselhetetlen. Mert kezelhetetlen. Mert TÚÚÚÚL SOK. TÚL ÖNZŐ. TÚL.TÚL.TÚL és erre  senkinek nincsen szüksége. Az embereknek vannak prioritásaik, családjuk, gyerekük, más, barátok. Utolsó vagy a listán vagy az utolsó se. Küzdesz a semmivel, de már nem vagy fontos. Nem számít az életed.

A csakegy, a csakegy tudja, mikor mi zajlik és végre vele nem érzed magad egy elcsesződött senkinek az elbaszódott kis érzéseiddel _ amik épp csak annyira számítanak, hogy leírj egy-két verset, aztán felolvasd csakegynek, hogy legalább vele megoszd, ne csak magaddal, legalább vele megoszd és beszélhess róla.

A világ épp leszar, leszarja, ki vagy, mikkel küzdesz, miket hazudsz, miért beszélsz a gyászt nem megélve jelen időben, miért nem tudod kimondani: NINCS MUNKÁM! BASZÓDNÁL MEG, KURVÁRA NINCS. ELÍTÉLHETSZ, MEGÍTÉLHETSZ, GONDOLJ, AMIT AKARSZ, ARRÓL IS GONDOLHATSZ, VAJON MIÉRT ADTAM A MESÉT ILYEN SOKÁIG, MIVEL SZÉGYELLEM, HOGY A SOK ÉV KÜZDÉS UTÁN ALKALMATLANNAK LETTEM KIKIÁLTVA, BÁNTSÁL MÉG TE IS _ HISZEN, mi történik, ha bántalmazó családban nősz fel, a világ sorban dobálja rád a sarat, hogy eltömítse minden pórusod a mocsár....

és a csakegy meg az orvos, akinek a szemébe se bírtál nézni...

A csakegy jelenti még azt, hogy egy kicsi valami halovány alig látszó romjai az életnek még megvannak benned, a csakegy, legyen az pszichológus vagy a kutyád.

Szóval, ha még egyszer kijelented, hogy hát az csakegy, gondolj arra, hogy  csakegy sokaknak maga az Élet.