Napszakok: reggel és este, a nappal és az éjszaka és végül az éjjel, a másnapi hajnal. Az ágy ismét ellenségeddé válik, küzdesz és küzdesz, de a lélek sötétsége győz. Villany fel. A sötétségben fekve annyira .. úgy mondhatni, más vagy. A sötétségben bújkálhat a szégyen, szívedet marcangolják a napi szintű hazudozások emlékei. Nehéz. Nehéz mindig eljátszani, hogy minden rendben, minden fronton, leginkább munkafronton. Oh, minden a legnagyobb rendben. A frászt! Kurva nagy hazugság, hisz nem vagy alkalmas, ezt se csináld, azt se, ilyen gondok vannak veled, olyan meg amolyan és soroljuk. Nem mondhatod, mert elítélnek. Elítélik a mentális betegséget/állapotot benned, elítélik, hogy gyógyszert szedsz, elítélnek, ha nincs munkád és még inkább elítélnek, ha nem jutsz egyről a kettőre egyedül. Hiszen a másik is megküzd napról napra, munkával, anyagiakkal és fiatalkora óta él egyedül. Ő az, aki előtt egyszerűen muszáj másnak lenni, mint aki a valóságban vagy. Jobbnak lenni, okosabbnak lenni, talpraesettebbnek, életrevalóbbnak, másnak, hogy ne ítéljen - hiszen mindenki ezt teszi. Így, hazugságok hegyén-hátán igyekszel funkcionálni, kommunikálni, ha a kamuk tetejét akkor azt, igyekszel adni magadról egy képet, aminek fele se igaz.

Amíg éberséged, a tv zajai és villogása, a zuhany melege, a tusfürdő, olvasás, - idáig se mindig bírod -  de van, hogy egészen addig bírod, amíg le nem fekszel, rád nem zuhan a sötétség és el nem indul a hullámvasút. A sötétségben megmutatkozhat a valóság. A szégyen elterít, a hazugság és a színjáték szétmarcangolja lelked. Öleled és öleled a nagy plüss baglyot és belesírsz. Végighasít rajtad a fájdalom, amihez a sötétség nyitja meg a végső kaput. Zajlik benned valami mélyen szántó leírhatatlan folyamat. A "mirevagyjó" fájdalma, a pozitív visszajelzésekre epekedés - ami sosincs - se emberileg - se munkában - sehol. Epekedsz arra, hogy valaki végre megmondja, miben vagy jó..... hiszen, úgy néz ki, semmiben. Itt se jó dolgoznod, meg ott se, ne is taníts, meg a szociális készség, a kommunikáció, a koncentráció, az interakciós készségek, a csapatmunkára való képtelenség és sorolhatnánk. Sikítanál bele az éjszakába. Nincs benned jó.

Az éjszaka tükröt tart, tükröt tart az elmúlt napodnak. Felizzanak gondolatok és érzések és ítélkezések - önmagad felé is - harag és düh és elhagyatottság - hiszen, az a két fő is elkerül, akikkel őszinte lehetnél, akik előtt nem kell megjátszanod, hogy minden rendben. Mert rohadtul nincs, továbbra se, éjjel pedig még annyira se.

A kocsi elindul és visz, rohan lefelé, megpördül, aztán kibasz magából a hullámvasút. Éjszaka. A sötétség megmutatja, ki vagy, a sötétség megmutatja az igazságot. Szemed szorosan csuknád de mintha valami titokzatos erő feszítené ki, lecsukhatatlan. Mereven bámulod az ágytakaró mintáit, szemed kiszáradt, viszket, érzékeny. Mereven bámulod a sötétséget miközben el-elhal tüdődben a levegő. A lélegzet kifullad, a szem nedvesedik és megjelennek az első könnyek. Mintha távol lennél mindentől, miközben kifejezetten közel önmagadhoz és ez ijesztő.

2.00 lassan, egyedül vagy az éjszakában, ahogy amúgy a nappalban is. Éjszaka viszont még a kutya is halál nyugalomban szuszog, csak a te lelked korbácsolja fel az éjszakai vihar. Még mindig, mindig újra és újra azt érzed, szeretnél más lenni, máshogy más, pozitívabban más. Az önképed instabilan leng a sötétben feletted, az önértékelésed a skálán mínuszba zuhan. Szeretnél normális lenni, épp csak mint a többi ember.

Mikor fogadod el vajon, hogy már sose leszel? Nagy adag gyógyszer de a hajnal  így is hozhat meglepetést. Már nem nyom el, az alvás, az éjszakák, a hajnalok gyógyszer mellett is lehetnek érzelmekkel telve, pörgősek, a gondolatok rohannak, a betűk siklanak és ahogy írni kezdesz, kezded érezni, hogy ez ismét egy másféle állapot. Az érzések és a hazudozások mélysége után eljön egy kisebb emelkedő és úgy érzed, egész reggelig lehetne írni, nem is akarsz lefeküdni. Lehet, nem is kéne. Ez se mostanság kezdődött. Az éjszakák, hajnalok gyakran már túl lógtak és a mai napig túl lógnak a másnapba.

Időnként nem is létezik egyéb napszak: csupán a reggel és az éjszaka: a kelés amikor megcsap a hűvös késő őszi levegő és az este, a késő este, amikor már senki nincs lenn. Mész végig az utcákon a kutyával és egyetlen ember se lát, egyetlen ismerős se jön szembe így nem szükséges újra és újra és újra előadnod magad, hogy minden annyira de annyira rendben van. Sötét van, a kutya és a Hold és a benned megbújó szégyen. Aztán egyszer csak majd eljön az éjfél és lefekszel és aztán minden kezdődik, a java.

..... ekkor, lassan 2.30 és nem tudod, hol lesz a vége. Egyszer ki fog hányni a reggel a zenélő telefonnal, hogy menni, menni, vár a kutya. Aztán újra megcsap a reggeli hűvös őszi levegő és minden kezdődik elölről.