Néha egyszerűen csak megtörténik. Ott találod magad ismét az örök körforgásban, aminek sosincs vége, talán a bántalmazó halálával sem. Az élet folytatódik, a belső sötétségbe becsapódó flash- szerű fényes belső képek  fennmaradnak. Csak ő ment el. Te itt maradtál és muszáj élned tovább. Élned, mikor belül már megölt az élet, annyira fájdalmas, hogy napról napra zúg benned :

Elhagyott. Elment. Lelépett. Egész életében ezt csinálta. Lelépett, ha ő szarban, kényes helyzetben volt - ugyebár miattad - _ lelépett _ mert sok neki szembenézni a valósággal. Persze, lelépni kurva könnyű. Lelépni és nem szembenézni a fájdalommal, azzal, hogy ennyi, egy élet el lett intézve. Gallyra ment minden és ismét, már szinte várod, hogy mehess a pszichiáterhez, hogy mehess, hogy elmondhasd, hogy az eltelt két hónapban ismét bebaszott az élet, nem is egyszer....hogy ott valaki meghallgat és törődik veled, lehet csak negyed óra - húsz perc de néha egy életet jelent.

....de mindez a te hibád, hiszen, mégis miért.... kérdezed magadtól : miért mentél vissza hozzá? Miért kell neked még bármit is kezdeni vele, ha ő semmit se akar már? Amire ő nem reagál, arra sose fog reagálni. Amit nem hall, nem akarja hallani, azt nem is fogja, de támadni és a szavakat kiforgatni tökéletesen sikerül. Egyszer, élőben visszafogott és normális, máskor sms-ben már támad, újra félsz, megremeg benned valami, valami régi _ az örök kiszámíthatatlanság _ és ismét te érzed magad szarul, manipulálva, gonosznak, a legalja embernek, te, a lánya, megint te érzed magad egy utolsó senkinek....mert ő leteper, ő hatalmas és uralkodó, lassan 70 évesen is megmarad az uralkodó jellem.... jajj, hát nincs kitől félned. Beszélgetünk. A faszt. Tudtál te valaha beszélgetni? Maximum fenyegetni, zsarolni, szégyenkezni miközben büdös, koszos utcagyereknek neveztél és az énképem ismét romokba dőlt, ha nem lett volna addig is romokban - mert ez is elhangzott, de ezt is letagadnád.

Zúgnak benned a megtörtént és a megtörténni vágyó párbeszédek foszlányai, mégis, az utolsó sorokat már nem küldöd, stop!! piszkozat. Hát nem teljesen felesleges?

Miért teszed ? Miért? Jó ez neked? Hogy újra fájjon? Hogy darabokra szaggasson a létezés? Kell ez neked?

Hogy miért? Gyakran mondják, hogy az ember vissza-visszatér a bántalmazóhoz. Hátha, majd most szeret. Hátha elfogad. Hátha majd most nyitottabb lesz és meg akarja ismerni a diagnózisokat mélyebben is. Borderline, bipoláris, kevert depresszziósszorongó, alvászavar, (skizotípiás)  nem tök mindegy? Továbbra se érdekli semmi. Pedig ezek így egyben elég komplex állapotok és nem csak egy-egy szó. Mögé kell látni. Persze ne legyél öngyilkos, meg se kíséreld, de ő nem tervez ismerkedni a dolgokkal és mögé látni. Néha elgondolkozol  : vajon egy öngyilkossági kísérlettel többre mennél? Végre elgondolkodnának? Tuti nem. Sőt, egyenesen meg kell halni, majd ha az ember a sírban lesz, majd onnan lehet beszélgetni, sajnálkozni, sírni-ríni, elfogadni, komolyan venni , SZERETNI. VAGY AZT MÉGSE. AMI NINCS, AZ A HALÁLON TÚL SE LESZ.  NEM ELHAGYNI ÉS NEM LELÉPNI MINDEN KÉNYELMETLEN, FRUSZTRÁLT HELYZETBŐL. Lehet menekülni a halál és az öngyilkossági gondolatok elől is. Lehet menekülni, aztán nagyot koppanni, amikor szembe találjuk vele magunkat.

Másrészt pedig, miért is fordulsz vissza a szarba 2.0 , nézzük:

Nincsenek emberi kapcsolataid. Se egészséges, de jó ideje egészségtelen se, nincs egyetlen kibaszott barát se, sesenki támogatás, nincs emberi, szociális háttered - bár tudod, hogy ő se lesz az, már huszonévesen levette rólad a kezét mikor öngyilkosságot terveztél  - vagyis senki, sehol, az élet maga az Üresség.

Mit teszel? Visszamész a szarba. Hogy miért?

A SZAR-FOS, ROSSZ ÉS FÁJÓ IS EZERSZER JOBB MINT A KONGÓ ÜRES SEMMI.

INKÁBB FÁJJON, MINT LENGENI A VILÁG FELETT A SEMMIBEN.

Végül hát, mi marad bennünk _ delete! törölni, törölni az sms-eit, törölni a telefonszámát, törölni a nevét, törölni _ törölni őt és törölni magunkat _ törölni a masszív fájdalmat, újra fehér lappá változtatni a lelket. A bibi az, hogy ez nem lehetséges _ és talán a delete is a lelépés egy formája. Volt olyan része az életnek, ahol nem a masszív fájdalom volt? Része? Az életnek? Sose volt ez igazán élet. Leginkább romok tetején a bomló  holttestek bűze. Az lengett körbe az élet körül.

Te már csecsemőként se akartál élni !!! - mondta a szemedbe oly sokszor. Első kórházi benti terápián jött a válasz : Olyan nincs, hogy egy csecsemő ne akarjon élni. 

Talán te vagy az egyetlen. Aki már akkor se akart. Mellette nem. A sűrű fekete java pedig csak később jött.