Identitás - Sokáig nem értettem, mit jelent,

megállapításodtól lelkem feszeng,

mert nem tudtam, ez jó vagy rossz

és két irányba húzok,

magamból napról napra érzéseket nyúzok.

Hogy fogalmaznám meg neked,

mitől vannak sötét fellegek.

Te mindig bíztatsz, javítható vagyok,

nem vagyok az élethez kevés,

de mi izzik, bennem hangos -

kodnám feléd,

hogy figyelj és ne akard szépíteni,

ami korlát és nehéz.

Folyik belőlem a könny és ha nem érted meg,

el nem érsz.

Az identitásom: borderline, ez csak sima állítás,

talán értem, miért de fáj,

mintha ez valami rossz lenne,

gennyes lyukat váj a sebbe.

Identitás: lassan megértem

és könnyek között kérdem:

Rossz vagyok, mert úgy hiszem,

nehézségeket halmozok? 

Feszüljek szét, hogy más legyek?

Belül könnyből álló tengerek.

Próbálhatom elhitetni, hogy mindennel gond van,

és úgy érzem, visszadobsz mindent ;

talán bárorításképp,

hogy létezhet még működő készség,

ebben a korban is, ami ezelőtt se volt soha;

Nem fogadod el, amit mondok,

egyre hangosabban, erősebben, intenzívebben teszem,

hogy nekem és a szavaimnak jelen helyzetben

is legyen a térben otthona.

Elfáradok ebben.

Borderline identitás: a tábla lebeg felettem 

és valami rossz remeg bennem,

mert az identitás, aki vagy, emberileg pusztulat

és ha mondom: a nehézség ott áll a romokon,

és te szétcsapod, pedig csak próbálod, hogy lehet jobb,

a könny, az érzés szétfeszít, mert belül a romok,

az elszakítottság, a sorok között kígyózó könny,

az vagyok.

Bizonygassam magam, hogy a papír azért van?

Te úgy látsz engem de én így látom magam,

mert van, ami tényleg sok

és ezer érvénytelenített nehézség között szétszakadok.

És.. hol van ennek vége? 

Lehet, a borderline identitásommal tán rossz vagyok.

Megértesz végre?

Levegőtlen térben a könny szalad,

lehet, igaza van: Nem vagy így önmagad.