A szörny beléd mar,
hallod magadban a gúny-kacajt,
miközben a szörny feketén magasodik föléd,
sírva ordítasz a semmibe,
hogy legyen már vége,
de a szörny arra kér, hazudj,
inkább lépnél tovább, de nem várnak
fényes kapuk.
Karmaival lelked cincálja,
éles nagy fogakkal gúnyosan vigyorgó szája,
becsukod szemed, nem nézel rája.
Kizárod, menekülni próbálsz, de
ő akkor is minden percben ott van,
napi szinten a pillanatot várja,
mikor próbálsz utat törni a romokban,
de utadat állja,
szeme tüzel és gúnyos- vigyor szája
fogakat vicsorít és belül röhög a mája,
megsemmisülsz de próbálsz nyerni a csatában.
Ő feketén feletted lebeg
és beterít, lelked többé menekülőutat nem keres.
Legyünk barátok! - szólsz bátran a szörnyhöz.
A viharos szél csillapodik, egy holló csatlakozik a körhöz.
A hazugság másik oldala őszinteséget kíván,
de a helyzet így áll:
Tudom, hogy velem vagy, hát legyél,
de kérlek, ne ijesztgessél!
Így is nehéz veled az Élet,
ki tudja, hol és mikor őszinteség is éled.
A pokolban itt és most az ördögöt kéred,
- vigyen magával, ha a tisztaságot soha el nem éred.-
