Elteltek az évek, sok minden változott,
egyre inkább kérdés: Él e még bennem egy kis rész
vagy tényleg halott vagyok?
Hiszen mintha folyamatosan fájnának az újabb és újabb napok,
a vészjelző gyakran villog, figyelmet, szeretetet nem kapok
és a karomon húzódó hegek
miközben embert a világban nem igazán lelek ,
azt mondja mind, kezelhetetlen vagyok,
szülinapom napján húzódnak lelkemben a fagyok
és oly távol vagy tőlem,
de maradj is távol, ha a semmivel is túl sok vagyok.
Felőlem!
Nekem már mindegy, telnek az évek,
még az újabb kerek előtt halált remélek.
Miattatok? A kimondhatatlan, eltusolt témák miatt éljek?
A haláltól ti se féljetek.
Lassan a 4X és az alig élhető életem,
néha túlpörög, érthetetlen tempóban, viharosan beszél:
Ez a Szó-félelem.
Te csak majdnem könnyes szemmel nézel
és szavaim átsiklanak agyadon,
üresen pattannak vissza, szótlan a faladról.
A sok ki nem mondható és ismét körülöttünk cikáznak a lények,
a hajnalba kicsit belehalok, mit is reméljek.
Így maradt velünk és velem az élet.
Ők vagy én, a halál minden napom végigkíséri
és én már nem félek.
Közel a 4X, bár már nagyon hosszú évek óta,
mindig is a Halálról szólt itt a nóta.
