Esteledik.

Hazafelé zötykölődök a vonaton. Velem szemben egy lány. Olyan mintha én lennék fiatalabban. Látom, időnként össze-összegyűlnek szemében a könnyek. Próbálok olvasni, de ez a lány .... valahogy érdekel. Az Anyák napja sokaknak bebaszik. Miután ő túlverekszi magát  szomorúságán és könnyein, valahogy az én kezemből is kiesik a könyv. Teljesen spontán az én szememből is elindulnak a könnyek, nagy könnycseppek folynak le arcomon. Egyedül vagyok. Mérhetetlenül egyedül a fájdalommal. A belső hangok szétzilálják lelkem.

- NEM VAGYOK AUTISTA!

- NEM VAGYOK "NEMNORMÁLIS".

- LEHET, TÉNYLEG EGY SENKI VAGYOK.

SEMMI NEM VAGYOK, AMIRŐL TE AZT GONDOLOD, AZ VAGYOK - ordítok belül és a könnyek csak folynak és folynak Fehérvártól Várpalotáig és azon túl, egyszer csak azt érzem, már csak könnyes a szemem.

Pedig 20 perccel ezelőtt még azt gondoltam, nem akarok így élni, így nem.

Ott a te életed és itt az enyém, mama már a sírban és talán félig én is.

Kézzel - lábbal védekezel, hogy te sose akartál meghalni. Dehogynem! Az egész elbaszott életed erről szólt!  A javát elfelejtetted, vagy pusztán letagadod.

Meg arról, hogy engem fenyegettél. Jajj bedobog a szíved, jajj majd itt maradtok a drága apáddal ha én elpatkolok. Jajj, jajj, fenyegettél te eleget életem során, szóval megszoktam hogy élet és halál egy játék. Nem hiába játszottam Füreden terápia előtt a vasúton, fotóztam a síneken és egyéb eszement dolgok. Mindig is szerettem játszani a veszélyessel, gondolattal, (szóval) és cselekedettel. Tudtam, hogy te nem figyelsz rám, elég neked a saját bajod, meg a saját elbaszott anyád. Gyűlöltem az anyák napi színjátékokat, a hideg és nyers homlokra puszit, nekiindulni a kurva virágokkal miközben az egész család egy masszív feszültséggombócban izzott. Messze álltunk mi mindig is a szeretettől. Végignéztem a családi mozit, elviseltem, hogy én vagyok az önző dög - mikor elhajtottál minket az ágyból, mikor maga alá tolt az anyáknapi depresszió. Elviseltem hogy engem csinált ki mindenki - azt senki nem látta, hogy a te viselkedésed se normális.

Mama temetésére nem mentem el. Ez volt az első csendes szembeszállás. Biztos volt nagydráma és nagycirkusz, én ebből már nem kértem. Ebben éltem, kössz már nem. Terápián megbeszéltük, hogy hasonlatos a probléma benned is, ja meg hát a mama is súlyos eset volt. Hm, aztán újabb idők teltek, közöltem, hogy a családom neurotikus. Nem tudom, ez a szó kattant be. Oh bár neurotikus lenne - jött a válasz - a maga családja személyiségzavaros.

( neurotikus - személyiségzavaros - pszichotikus - el lehet helyezni) 

Szóval ülök a vonaton és lassan folyni kezd a könnyem. Ez már nem a csoport-hatás, ez a magány, ez a magány és az anyáknapja és esteledik és ha tényleg érezni akarok, akarom, akkor így, nem akarok élni. Egyedül vagyok. Van akinek lettek barátai Tündérhegyről, nekem 0, senki, vagyis, vagy a leszarlak - kategória, vagy a nemférünkössze-kategória, vagy lekoptatnak, vagy én tiltok. Merthogy az osztályos kapcsolatok se maradandóak. Akárhogy is nézzük, akárhogy is fáj, nekem nem maradandó.

Annyira egyedül érzem magam. Ülök a vonaton nedves szemekkel és arra gondolok, alig várom, hogy mehessek a pszichiáterhez. Péntekig még várnom kell. Mindig várok. Várok valakire hogy kapcsolódhassak, szinte mindig problémás. Várok valamire, várom, hogy vége legyen a napnak és bízom abban, hogy el tudok aludni. Várom az újabb napot és várom, hogy újabb órák teljenek el, mígnem egyszer csak mehetek terápiára vagy épp egyszer csak mehetek az orvoshoz. Mert a többi a folyamatos görcs, megfelelés, jól viselkedés, mindenkivel a bekamuzott kedvesség.

A közvetlen kapcsolódás pl email-ben címzettel viszont ijesztő. Ezért írok itt, így, magamból, magamnak, címtelen.

Talán úgy jön le, hogy sok verset írok, és nos, akkor azt feltételezzük, hogy érzem, hogy valami történik is mikor írok. Hát nem érzem és mire kész vagyok írni, éjszaka, már valószínűleg túl vagyok egy összeomláson. Leírom. Benne vagyok. De nem érzem. Mindig is más mondta meg, milyen egy versem, mit vált ki blablabla, szeretem, ha más érez HELYETTEM.

...... és este jön a forró víz a bőrömre és hirtelen mintha minden érzés, minden káromkodás és minden csendes fájdalom egyszerre törne ki. Vagyis  a zuhany alatt kezdem érezni, a sehol se érezhetőt.

....és annyira bennem volt, fel akartam olvasni az anyák napi versem, hogy talán ha felolvasom, megosztom, kijön belőlem, talán valóban érezhetővé vált volna, de jövő héten már nem lesz aktuális, mert ezt is kihagytam.... nem mert féltem volna megosztani, nem, annyira sodortak az események, rákérdezni se volt időm, meg valamiféle folyamatos időhiányt érzek, hullámoznak az események....

éspedig én mennyit szenvedek előtte. Órákat keresek olyan verseket a blogokban amik a haragról, vagy az adott témáról szólnak - leírok konkrét szituációkat - és 100körömmel ragaszkodok a füzetemben leírt mindenhez - és ez csak úgy lesz jobb, ha a másik spontánabb. Annyira izgulok, hogy minden szavamat elfelejtem. Amit lehet, leírok, verseket keresek a témában (minek?????) , vagy előre tervezem, hogy ezt és ezt megosztanám. Előre tervezgetek és semmise tervek szerint történik.

MIÉRT ILYEN KIBASZOTTUL NEHÉZ SPONTÁN ALKOTNI????? 

Hát 2023-as anyák napi gondolataim megosztom itt ... és most :

Újra itt az anyák napja,

szívem fáradt, nincsen hangja,

de belül az Élet véresre kaparja,

szótlan, néma, nem akarja,

de a világ ordít s kikacagja,

már nem sír, remeg üvegfala,

földrengések dúlnak belül,

a valóság nem érvényesül,

elfojtva lebeg érzéstelen alakja,

távol, egyre magasabbra,

hogy közel juss, üvegfala,

szétpattogzik szilánkosra,

és a lélekben vér csepeg,

már nem ordít az embergyerek,

elviseli, bántják, tűri,

az érzéseket masszív csomókká fűzi,

odaütne majd minél messzebbre félelem űzi,

zárja lelkét, csak lebeg a világban ...

a rózsa fekete és mű,

jelzi, hogy itt már gyász van,

mert élő virágot e nap rég nem érdemel,

ők jobban együtt, közelebb,

egyiküket se érem el,

és nem számít a fájdalom, életem és életed,

mintha nem is léteznél, nem találom magamban

saját énemet.

Máig hallom fejemben szavaid:

Kuss már! - szólok a belső hanghoz,

csapódnak a hideg üvegfalhoz,

és már NEM KERESLEK SENKIBEN,

CSAK FEKSZEM A HIDEG SÍRBAN A TEMETŐ

HÁTSÓ, ÁRNYAS RÉSZIBEN.

MÁJUS VAN. ISMÉT. ÉLET ÉS HALÁL KÖZÖTT. ANYÁK NAPJÁTÓL SZÜLINAPIG ÉS ONNAN VISSZAFELE.