Mikor az örvény magába húz, körülötted idegen emberek nevetnek, beszélnek,
feladod, nem találsz ismeretséget,
s te hol vagy a kavargásban, elveszett hangod,
az alkohol; egy-egy korty, majd pohár kisegít innen,
az örvény magába ránt és benn vagy a sitten
és mintha átaludnád a perceket,
tested mozdul, nem torpan, nem remeg,
egyre, egyre távolabbiak az emberek, tompák a hangok,
se magány, se félelem többé, se barátok,
nem te vagy a testben és minden olyan távol,
közeledsz majd lassan, kábultan átlépsz a holnapba a mából,
és közben valaki más költözött beléd,
egy nem várt sms: a pia nem a legjobb remény.
Csak bírd, csak táncolj, egészen addig míg végképp elég.
Aztán lassan a tűz ismét porrá hamvad, a gyertya kanóca leég,
Majd jönnek újabb mindennapok,
újabb vágyak és megsimítod saját karod,
félelemtől gyengéd, könnyek hullnak hajnalban a mának.
A busz zakatol, szemed csukod: bevillanó emlékek;
Ott feküdtél, szomorúan gyűltek könnyeid - érzések, képek.
Hajad kisimítottam arcodból és a szemedben mindent láttam ....
szemem nyitottam, a kép eltűnt, a testem ott ült egymagában,
mert a lélek valahol távol, sárga szénabálák emelkedtek ki a tájból
majd ismét az örvény : emberek, beszélgetések, gyerekhisztik -
a test és a lélek szétkapcsolt - daydreaming.
Valójában nem vagy itt, csak jársz-kelsz
és szellemléted mégis érez,
könnyeket hullat valamiért, valakiért, egy ismerős arcért,
ÉRTED.
