A holló melléd száll, éles hangján rád kiált:

Te lány, vár a túlvilág! 

Sötét tekintettel nézel rá, a ködben bolyongó szellem kacsint rád

és ott állsz, a határvilág, a földi vagy az  odaát.

Te lány, vár a túlvilág!

A hollót nézed, tested hidegen megremeg, az égen szürke, borús fellegek

és te ott állsz, nem tudod, mit csinálj, maradnod kell, de mennél már,

mennél már, hiszen itt minden fáj,

majd a holló rád kiált : Te lány, vár a túlvilág!

A magasban madárraj, a pokolból az ördögi kacaj

gúnyosan lealacsonyít, elbújsz szégyenedben, belep az avar.

Csak fekszel némán, hátha átjutsz. Benned egy hang : Fuss, fuss, fuss!

A holló így szól: Vissza nem jutsz.

Nehéz döntés benned érik, mi belül fáj, a felhők kérik,

ne fájjon, hát add át nekik és menj tovább, a holló elvisz,

lelket lelsz ott, embert hagysz itt.

Elkerül mind, nem szól hozzád, próbálkozni minek már

végül újabb holló jelenik meg a fán.

Már ketten párban hangoskodnak: Te lány, vár a túlvilág!

Megadod magad nekik, egyik hátára ülsz, szálltok az egekig,

sűrű, sötét ég beszippant, a kapu nyílik, a határ itt van,

tested bomlik, a lélek repül, végül az Ördög szeme elé kerül.

Üdv itthon, itt van mindenki, kit visszavár a sok-sok földi,

a "Holt költők társasága", lelkednek nincs a továbbiakban magánya.

A holló utolsó szavai ott csengenek: Nincs többé visszaút a földi világba.