Az üresség lassan megöl.
Szégyen jár elől.
Nem értem el azt,a mit mások,
Mivel nem nagyon vagy zavartan beszélek,
várfalam folyamatosan így védem.
Belém mar a múlt,
lelkemben új láng rég nem gyúlt.
Mögötte halad lassan, fejlehajtva Szomorúság
és Bánat,
nincs kivel beszélned, sose volt baráti társad.
Felettük sűrű felhő repül,
a szemből némán könny perdül,
végigfolyik arcodon.
- Sebek a lélekkarcokon -
Mindez mögött Emlék és Felejtés:
Szeretetre képtelenség és szerethetetlenség.
Lassan megjelenik Bűntudat:
Szemedből fájó könny fakad.
Lehet már nincs hozzá visszaút,
tán jobb, ha felejtesz s nyiss új kaput.
De hogyan? - kérdi Bűntudat
közben kimondhatatlan szavakat kutat.
Majd pedig ott van Félelem-
Így a szavam nem lelem
és nem próbálkozok többé,
szívem kések vágják, s fájó az örvény.
Túl nagy az üresség: A Minden s a Semmi
kezdenek erősen egymásnak feszülni.
Fáj a Minden és közben elfojtott a Semmi.
Ki tudja, jó e egy tátongó űrben lebegni.
Végül pedig minden is fáj, fáj a létezés
és bár néha van egy-egy kérdés:
Miért szaggatsz ketté és ölsz ki mindent belőlem...
ÁTKOZOTT ÜRESSÉG.
2024.07.14 hajnal 1 óra
