Hiányzol! Annyira .... kibaszottul hiányzol! 

Szeretném valóban megélni, érezni, hogy hiányzol! Régi ember vagy az életemből de máig sokat gondolok Rád. Tegezlek, mert így közelebb érezlek magamhoz, nem izgat, hogy anno mindig magázódtunk, a pszichológusom voltál, aki fontos nekem. Bár akkoriban maximum én sejtettem, hogy zűrösebb a baj, mint bárki is gondolta volna, ha nem mész el, ha nem kellett volna továbblépned és közölnöd velem azzal a fájdalmas tekintettel, hogy alig van pár alkalmunk hátra .. talán én se lépek tovább. Ma már tudom, nekem is szükségem volt erre a továbblépésre, mentem, amerre az élet vitt, sodortak az események, új emberek, új terápiás közösség, félelmek, izgalmak és rengeteg megélt fájdalom, időnként egyenesen pszichotikus kattanásokkal.

Rád gondolok, de mintha ma már nem éreznék semmit, beleragadtam a mindennapok fájdalmas magányába, szeretnék a könnyeimmel találkozni, de nem találkozok. Könnyek nélkül sírok, sírok belül.

Hiányzol! Olyan gyakran érzem, hogy nincs levegőm, hogy megfullasztanak a mindennapok. A kelés, öltözés, indulás, tudatában se vagyok cselekedeteimnek. Azon aggódok, adtam e a kutyának vizet, mert mire leérek a buszmegállóba már nem tudom. Sokáig, sokáig vagyok képes húzni az életet, tompán, fáradtan, testileg - érzelmileg kimerülten és könnyek nélkül.

A verset rólad, neked írtam. Talán meg se nyitnád már az email-em, ezért itt írok neked. Fura itt, egyszerre vagyok közel és távol és elképzelem, hogy teljesen véletlenül a neten barangolva találsz rá a blogra. Talán rájössz, hogy neked szól, rólad szól. Meg-megtorpanok, figyelem a lelkem, valami a mélyben talán még él a száraz sivatagban és tud érezni. Gyakran mondom azt rólad, hogy túl hideg voltál és túl szakmaias, kevesebb embert éreztem benned, szimplán embert a pszichológusban mégis szerettelek. Talán sose sírtam előtted, de tekinteted mindannyiszor üzent. A tekinteted, igen, akkor, amikor mertem rád nézni és olvasni rólad.

Megint azt érzem, nincs levegőm. Tegnap óta érzem, hogy nincs levegőm. Végre folynak a könnyeim, ahogy felelevenítelek.

Egyetlen egyszer engedtem el a kontrollt előtted, egyetlen egyszer, de máig hallom a fejemben a hangod.

- Lélegezz! - mondtad és ott voltál, kísértél végig a folyamaton és percekig reszkettem egész testemben, annyira nehéz volt lélegezni. Te tanítottál először komolyabban. Megtanítottál leválni a családról, megtanítottál nem reménykedni abban, hogy valaha még fordulhatok vissza, úgy hogy jó lesz. Mert sose lesz jó. Te tanítottál arra, hogy érezhetem azt, amit érzek és csak azért mert valaki az anyám, nem vagyok köteles visszamenni és szeretni vagy folyamatosan hálálkodni. Nem vagyok köteles szeretni azt, aki éveken át bántalmazott. Akkoriban vettem a kis használt mosógépet, hogy soha többé semmiért ne legyen szükséges visszamennem.

De időnként elfog ma is a fájdalom, hogy elhagytak, annyian elhagytak, ahogy te is. Szerintem pusztán csak fáj. Már nem tudok rád haragudni. Így hozta az élet. Nem tudok rád haragudni, mert annál sokkal jobban szerettelek, amit sose mondtam.......sőt a végén jól megbüntettelek odavágva, hogy na mert szerintem úgyse kötődtem.

Akkor még nem tudtam, hogy egy nap egy éjszaka évekkel később Te fogsz hiányozni!!!!  Te leszel az, aki hiányzik! Mert ki más hiányozna ??? Hol máshol kötődhetek még? Igen, akkor és ma is, több embert törlök le, törlök ki telefonból, az összes sms-ünkkel együtt. Nem, nem, miatta nem hullatok könnyet. Elegem lett hetekig várni, hogy találkozzunk.

Felbasznak dolgok, emberek, akik szerint minden pszichológus és pszichiáter pszichopata. Ha-ha!!! Kiütném az ilyen embert a ringben, mert amikor nincs már senkid, se családod, se barátaid , sőt, egy érzelmi - mentális - szociális szarkupac vagy, sokszor épp az ominózus pszichológus vagy pszichiáter lesz az, aki valóban törődik veled, akinek még fontos vagy egy végtelenül hamis, fake, elkúrt világban.

Az éjszaka közepén lehetsz önmagad, az éjszaka közepén találkozhatsz a lelkeddel, az éjszaka közepén eresztheted el a könnyeid.

..... és az éjszaka közepén hallak a fejemben és így szólok, most én önmagamhoz.

LÉLEGEZZ!