Az álmot várom, sötétben tapogatózva kereslek, végül azt hiszem, jobb lesz, ha elfeledlek, valahol talán létezel, de szerteszakadt létünk össze többé nem férceled, és én se fércelem, a szavaim hideg esőként hullnak alá s ott halnak érzéstelen. Egyszerre várlak még és dühösen löklek…

Hajnal van, minden oly csendes, távoli, elméd éber, nem vagy kész álmodni, a sötétség benned szorong, fut az égen és feltűnik a fényes korong, és lények szállnak alá, emberekbe költözött a sötét talány, szavak és hangok beszélnek hozzád s te sasszézol köztük, őket távolról hallod, s ha…