Hogyan omlunk össze fél pillanat alatt és hogyan kezdjük újra? Erről fog szólni ez ma.
Mindig is gyűlöltem magasan funkcionáló lenni. Rajtunk nem látszik semmi. Nincsenek nyilvános robbanásaink, érzelmi kitöréseink és az életünk arról szól, hogy folyamatosan szabályozzuk magunkat, a szélsőséges érzelmeinket, hangulatainkat, amik nagyon gyorsan váltakoznak, legalábbis addig, amíg a munkahelyen vagyunk. ( ettől még a borderline borderline, akkor is ha csendes és magasan funkcionáló) Közben pedig már csütörtök, péntek táján érezzük, elég a legapróbb trigger és darabjainkra omlunk. Tőlünk mindenki mást vár, több teherbírást, több munkát, több szocializációt, miközben időnként azt érezzük, ez nem bírható ép ésszel. Sose volt. Mi nem és nem, mindent megteszünk, hogy másnap is jöhessünk dolgozni. Hallgatunk a szenvedéseinkről és önsértéseinkről, hogy minden nappal azt várjuk, hogy végre vége legyen és holnap ugyanúgy folytatódjon miközben már a halál leselkedik bennünk. Hallgatunk némán, hiszen a mentális állapot fel nem ér a fizikai betegségekig. Ezzel nap mint nap szembesülünk. Hallgatunk és bírunk és tűrünk, tűrjük, hogy félre vagyunk söpörve.
Adott egy pénteki nap. Este 18 óra a zárás. Tudod, hogy egyedül leszel a végén zárásig, ahogy minden másik napon is. Az előző péntek se volt jobb a sok suttogással és elrejtett információkkal, amiket már sok más is tud, csak te nem. Zaklatott a hétvége. Valakit szívesen megfenyegetnél az öngyilkosságoddal, de nincs körülötted senki, ahogy általában sosincs.
A jelenlegi péntek se sokkal jobb. A triggerek már délelőtt elindulnak. A hírekből kiderül, xy öngyilkos lett. Melletted beszélgetnek, megint nem vonnak be, ki vagy zárva. Hallgatod és egyre jobban felbaszod magad. Egyiket tényleg megviseli, miközben a másik találgatásba kezd, de ő mentális dolgokban általában is találgat, elbagatellizál vagy meg se hall semmit ::: oh, biztos kényszerítették a coming out-ra, hiszen nem tudhatjuk, ki milyen identitású. Ja, mint később kiderül, öngyilkos emberünknek felesége van és családja. Tuti buzi. Agyamat eldobom. A másikuk legalább nem mond baromságokat, hanem telefonál és megpróbál informálódni. Ő tényleg érez, a másik basz fel. Hát ezek szomorú dolgok! - aztán elmegy, fogja magát és továbblép. Nála egyáltalán nem számítanak az érzelmek. Néha úgy gondolom, sose érez semmit , legkevésbé lehet vele beszélgetni bármiről is a munkán kívül. Azt a szót, hogy személyiségzavar meg se hallja és amúgy meg anno kb mindenki paranoid skizofrén és többszemélyiségű volt neki. Persze, amikor tisztáztad neki a fogalmakat, alig hallható hangon merted , oda se figyelt, meg se hallott. Jól felbaszott, hogy neki mindenki paranoid skizofrén. A kedvenc mondásod az, hogy - már megint mániás szakban van - annyiszor mondogatta, egyszer megkérdezted, hogy akiről mondogatja, valóban az???? Simán kitalálhat amúgy bármit. Ja, bipo az illető, de amikor amolyan mániás szakban van - így is szapulja, hogy jajj már megint ezt és azt rosszul csinálta. Te meg rohanj a munkáddal, mert ő persze, a közvetlen anonym gyorsabb, rohanj de ne baszd el. A pszichológusod azt mondja, ő épp az 50-60-as korosztály, akik úgy hiszik, mindent is jobban tudnak, ők a tutik, az atyaúristen is és mindenki más hülye, főleg a fiatalabb, akit nem is értenek, mi a fasz a baj. Mindenhez ő a tuti, maga az atyaúristen. A folyamatos beszólogatások, megjegyzések nem csak rád, mindenki másra is az agyadra mennek. Minden nap triggerek száza, nade egy magasan funkcionáló bír mindent, ja, disszociációban lekapcsolódva a világról és önmagáról.
Aztán persze a péntek, amikor már nem bírod tartalmazni a fos életet és a disszociált állapotba is belefáradsz, egyetlen trigger és fél mp alatt összeomlik a rendszered. Jön egy sokadik résztvevő, aki aztán a nagy drámát okozza. Boldogíthatlak titeket? - ja, hát hogy a faszt ne, egész héten napi 30 másik jön és boldogít mindennel. ( és egyikük se jár terápiába, hanem hozzánk, miért is ne, majd ott kiventillal) - Eddig még a nagy sóhajok működtek, de itt már nem. Hát, mi más a téma, mint a gyerekbántalmazás - Meg - érintett mentálisan - mondja - nagy sóhaj - majd elkezdi, hogy őt az apja verte, mert nem lett fiú. Fasznak se kell minden szart végighallgatni, eleget hallgatod a sok mocskot egész héten. Felállsz, elmész - persze észre se veszi magát, csak mondja - ekkor még nem tudod, hogy a raktár-konyhába érve olyan 2mp múlva rádtör a sírógörcs. Ott zokogsz, igyekszel magad a sálad szád elé téve elfojtani, hogy már megint észrevétlen legyél, magadban, mert ezt nem csinálhatnád, ott ahol vagy, de péntek van, egész heti alváshiány és kész beomlott a rendszered. Nem tudsz tovább a magasan funkcionáló borderline lenni - legalábbis, addig amíg vissza nem mész a nyílt terepre. Ott zokogsz, perceken át, negyed óra, 20 perc, és senki nem veszi észre, hogy eltűntél, senki nem keres hiszen nagy a tér. Ha felvágod az ereid, azt se venné észre senki, ahogy amúgy eddig se az éveken át sehol se vették észre ha rosszul vagy. Jól titkolsz? Vagy ez már a magasan funkcionálásért való harc? Percekig ott sírsz mire megjelenik egyikük, az érző fajta. Benyit és ott talál. Ő legalább szól hozzád, segíthet e . Ha nemet intesz fejeddel ok, ha bólogatsz, menjen ki, kimegy, de még mindig sokkal jobban esik, mint az érzéketlen másik, aki észre se veszi a hiányod, de az ottléted 8 órán át sasolja. A pszichológus jól mondta. Az 50-60-as korosztály nem tud mit kezdeni egy síró lénnyel - ami az emberségünket adja. Hát, sír, sír, majd abbahagyja és összeszedi magát. Nem is szándékozik segíteni, tán nem is tudna mit vagy hogyan tegye. Egyszerűen annyit szokása hozzáfűzni : Mindenkinek megvan a maga baja - érzéketlen. Persze mindenkinek - akivel rohadtul nem kéne személyeskedni, családról, munkáról, betegség, egészségügy - mert részemről ez már túllép mindenen - na és persze elpofázza egy pár embernek, hogy - pszichológushoz járogat - mert pszichológushoz járogatni ciki - mert kórházi bentlét után se javulsz ---- mert személyiségzavarod van - ordítanád, de nem hallják ---- és nem varázsütésre lesz jobb és az élet, a létezés nem valami kurva mese, ahol a jótündér majd élhetővé teszi a mindennapokat és ahol minden nap a pokollal és az ördöggel harcolsz a Sztüx folyó partján. Igen, gyakran mitologizálod az életet, mert úgy könnyebb, minden képzelet könnyebb, mint a valóság. Minden fizikai fájdalom könnyebb mint ezzel a belső fájdalommal létezni. Persze miután egész nap hallgatod a test-centrikusságot, betegség, egészségügy, balesetek, törések, stroke ,daganat ---- ehhez képest eltörpülsz és némán hallgatod. ( esetleg ugye SNI-s , ahogy ő mondja, "problémás" gyerekek, akikről megint nem beszél könnyen, úgy tér ki minden elől, hogy "problémás" --- ja, ha tudná , hányszor érzed magad ennyi idősen is problémásnak, tehernek, inkompetensnek, ügyetlennek, tehetségtelennek, esetleg gáznak - hiába van két papírod, ha egy csődtömeg vagy -amire minden nap ráerősít)
A nagysírás után irány a mosdó. A tükörben ijesztő kép vár rád. Vörös arc, vérvöröságas szemek. Így nem mehetsz ki, hiszen a hülye is látja rajtad az elmúlt fél óra jeleit. Még egy arcmosás, vízbe pislogás, törölközés, forróság, majd vissza kell menned. Nem, nincs olyan, hogy haza mész mert rosszul vagy. Ha a beosztás úgy adja, hogy xy és xq haza megy fél 4- 4 fele, akkor te maradsz 5-ig vagy 6-ig este. Péntek az az este 18 óra. Fél 6-kor újabb nem kívánt büdös, koszos vendég jön, aki ott ül 6-ig. Szóval, ablaknyitás, fertőtlenítés mindenhol, mindenféle pakolás még, közben a gép kikapcsol, minden fertőtlenítve. Nagy a tér, futkosol, pakolsz, de így is telik az idő. Zúg a fejed, a két szemed között éreznéd a pulzusod, ismét hisz oly sokszor érzed és ég, mindkét szemed ég. A sírás, a folyamatos monitor előtt ülés és péntek. Eljön este 7 óra, lassan indulhatsz haza. Már kinn vársz, jön a busz majd még bevásárolsz, hiszen ma még nem is ettél rendesen. Az ebéd lófasz volt, a sok sírás, a sok ivás mivel a sírás kiszárított, de közben nem mentél el pisilni, főleg miután egyedül maradtál. Alapszükségletek? Evés, ivás, alvás, mosdó - viszlát.
A pszichológusnál jön ez ki. Nem pisilsz egész nap, kb mert elfelejted azt is, és mert sokszor idő sincs rá, vagy aztán meg fáj a hasad - ami a szomatikus szarság minden nap. Nem mozgott rossz irányba akkor se, mikor azt mondta, hogy MAGA MÁR ANNYIRA SZORONG, HOGY ELRONT VALAMIT, HOGY MÁR AZÉRT RONTJA EL. ILYEN NAPOKAT ÉLÜNK. SÍRUNK MAJD ÚJRAKEZDJÜK, MERT MÉG ÓRÁK VANNAK, TOVÁBBI EMBEREK ÉS NEM, NEM MEHETÜNK HAZA. NEM MEHETÜNK HAZA, MERT ROSSZUL VAGYUNK ..... MERT KIMERÜLTÜNK .... ÉS MERT MÁR ÉLNI SINCS KEDVÜNK .... AZTÁN JÖN AZ ALTATÓ, JÖN EGY ÚJABB HAJNAL ----- ÉS MÉLY ÁLOMBA MERÜLÜNK.
