Könnyek között élek, emberi szót már rég nem is remélek, és rólad álmodok, szavak és mámorok, gyógyszertől, sírástól kábulok, és rólad álmodok. Álmomban szólsz hozzám, üzensz, észreveszed fájdalmam, megérzed és fülelsz, de ez csak álom, téged se érdekel, embert és emberit már sose érek…

Mikor agyadban táncot lejtenek a félelmet keltő, veszélyes hangok, a téren megkondulnak a szellemeket hívó harangok, és csak beszélnek benned, egyre bántanak, lebasznak és kétnaponta a sírba rántanak, mert végzetes vétség, irány a börtön, mi lenne hát lelkedben olyan, mi öröm, csak gürizel,…